Időben észbe kapott az elnök

Vágólapra másolva!
2005.06.11. 20:44
Címkék
Dragóner Attila lehúzott egy évet a Vitória Guimaraesben, amitől alaposan megjött az étvágya: még az idén az UEFA-kupa csoportküzdelmeiben, később a Bajnokok Ligája főtábláján futballozna csapatával, hazatérve pedig két kanállal falja a töltött káposztát.
No igen, a magyar konyha. Ilyen ízekről Portugáliában legfeljebb csak álmodozhat. Igaz, idehaza meg a nemzetközi kupáról álmodozik, jóllehet nem igazolt magyar együtteshez, csupán szabadságát tölti. Három hét lazítás - amiből mára csak kettő maradt -, családlátogatás, esetleg leruccanás a Balatonra, aztán nekiáll mozogni kicsit, ami az ő érdeke is, már csak azért is, mert ahhoz képest, hogy hétfőn landolt Ferihegyen, máris felszedett egy-két kilót. "Lekocogom!" - mondta, s hozzátette, a pihenés után másfél hónap felkészülés következik, majd szeretnének valami nagyot alkotni az UEFA-kupában. Ebben a sorozatban könnyebb a kisebb csapatok dolga, példa gyanánt ott az Alkmaar vagy a győztes CSZKA Moszkva, még ha utóbbi tulajdonosát Roman Abramovicsnak hívják…

Dragóner Attila hamarosan edzésbe áll, hogy a portugáliai felkészülés kezdetére megint tökéletes erôállapotban legyen
Dragóner Attila hamarosan edzésbe áll, hogy a portugáliai felkészülés kezdetére megint tökéletes erôállapotban legyen
Dragóner Attila hamarosan edzésbe áll, hogy a portugáliai felkészülés kezdetére megint tökéletes erôállapotban legyen
Persze kérdés, milyen csapattal vágnak neki az ősznek, tudniillik a Guimaraes igencsak átalakul.

Ez idáig tíz játékos távozott, köztük a brazil Paulo Turra, aki miatt a 28-szoros magyar válogatott a tavasszal sokkal kevesebbet játszott klubjában, mint az ősszel, amikor is csak az első három fordulót hagyta ki a játékengedélyére várva (ne feledjük: akkori teljesítményéért Dragóner Attilát öt portugál és öt brazil futballistával együtt beválogatták az idény álomcsapatába).

"Legalábbis furcsa, hogy mennyire meg akartak tartani, holott Manuel Machado vezetőedző a bajnokság második felében rendre a kispadra ültetett - mondta Dragóner Attila. - Az egy plusz egyéves szerződésem lejárt, a Vitória meg nem írta alá időben azt szándéknyilatkozatot, amellyel kijelenti, élni kíván opciós jogával, így aztán elkezdtem tárgyalni. Megkeresett többek között a bajnokságban előttünk végző Braga, és amikor az egyeztetésekről beszámolt a helyi rádió, Vítor Magalles elnök észbe kapott. Továbbállhattam volna, de nem mentem. Egyrészt remekül érzem magam Guimaraesben, nyugodt, kiegyensúlyozott vagyok, a felemásnak értékelhető szezon ellenére állítom: jól megy a játék. No és a családom is szeret ott élni, s persze nem feledem, hogy a klub a múlt nyáron kiállt mellettem a nehéz időkben."

Emlékezetes: Dragóner Attila aláírt egy papírt a belga Molenbeeknél, s emiatt hosszú heteken át kétséges volt, hogyan alakul a pályafutása. Most már minden rendben, telve önbizalommal várja, hogy a Boavistától érkező Jaime Pacheco trénerrel még jobb eredményeket érjen el, mint az idén. "A legnagyobb vágyam az, hogy a BL-ben játszhassak. Eddig az élet úgy hozta, a kitűzött céljaim mindig elértem. Ezt is el akarom érni! Frissnek, erősnek érzem magam ehhez" - mondta végül Dragóner Attila, aki ezek után vélhetően berámolt egy jó gulyást…
Legfrissebb hírek

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
21 perce

Örök Város, örök reménykedés?

Olasz labdarúgás
50 perce

A társak Hegedüsnek: Csak mosolyogj és élvezd a pillanatot

Jégkorong
51 perce

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
1 órája

Kosárlabda: megnyerték a helyosztójukat a magyar U16-os lányok az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Újra „csatasorba áll” a szolnoki röplabdacsapat az élvonalban

Röplabda
2 órája

Kessié, Toney és Millot is betalált, az Al-Ahlival döntőznek Ronaldóék a szaúdi Szuperkupában

Minden más foci
2 órája

Thomas Bach a Testnevelési Egyetem díszdoktora lett

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik