A szünet után ébredtünk, a cserék felrázták a válogatottat

A hangulatra nem lehetett panasz, és jó érzés volt látni azt az elképesztő nyugalmat, amely Metzben honolt. Együtt sétálgatott magyar és francia (nem is volt dolguk a többnyire bőrfejű rendezőknek, akik nem a divat, hanem éppenséggel a hatvan-hetven esztendejük miatt szabadultak meg frizurájuktól - arrafelé a jelek szerint nem kötelező a bikanyak), esetenként sálat cseréltek a drukkerek, a vadonatúj emléktárgyakra pályázó vendégek pedig bevetették magukat a két ajándékbolt egyikébe. A forgalomról annyit, hogy mi húsz perc után meguntuk a sorban állást…



Bezzeg Vincze Gábornak nem sokat kellett várakoznia: a skót Livingstone légiósa hétfő délután érkezett meg amolyan vészbehívóval, és kedd este máris a kezdőcsapatba jelölte őt Lothar Matthäus. Az ezúttal szűrőt játszó védekező középpályás mellett újonc volt a ferencvárosi, szintén utólag a válogatottba hívott Balog Zoltán is, így azért a hátsó alakzat meglehetősen rutintalan játékosokat tömörített - de a fura elvekre épülő válogatást már igazán megszokhattuk az újkori válogatottnál… Az már a sors fintora, hogy mégis a legmagasabbra taksált Király Gábor hibájából indult az a francia akció, amely végén Vanczák Vilmos balszerencséje nyomán Djibril Cissé elé került a labda, és a franciák első számú kisgyerekriasztója annak rendje s módja szerint meg is szerezte a vezetést.

Váratlan volt a gól, annak ellenére, hogy kizárólag a kékek játszadoztak a labdával. A vezető gól után aztán a hazaiak egyre szorgosabban tűntek fel Király Gábor felségterülete előtt, és ebbéli igyekeztükben bizony a mieinkben méltó partnerre találtak, hiszen a magyar futballisták sorra adták el a labdákat a középpályán. Márpedig mindez veszélyes játék volt, hiszen ha Vikash Dhorasoo megindult, akkor a fél válogatott kellett a feltartóztatásához - időnként ez csak keményebb eszközök árán sikerült, úgyhogy az állandóan felrugdalt középpályás a végén már felállni sem akart, tudva, úgyis mindjárt megint a földre kerül.

Jó húsz perc kellett ahhoz, hogy Lothar Matthäus együttese kissé magára találjon: legalábbis ekkor a magyarok már jobban megbecsülték az oly ritkán megszerzett labdát. Fájdalom, az ellen kapujáig még másodpercekre sem jutottak el, a játék csakis az önfeláldozó védekezésre koncentrálódott. A franciák pedig jöttek is, egyik gólhelyzetet a másik után alakították ki, és bő fél óra múltán - ismét egy védelmi hibát követően - Florent Malouda meg is duplázta a hazai előnyt. A második gól után is roppant nehéz percek vártak a magyar bekkekre, sorra-másra kerültek a hazai csatárok a védelem mögé, ám talán picit már ők is lazábban vették a dolgukat. Az egyik szögletnél például Jerome Rothen egyszerűen odagurította a labdát Huszti Szabolcsnak - na, nekünk ennyi öröm jutott erre a félidőre…

Nem meglepő, hogy a magyar kapitány átszervezte alakulatát a második félidőre. Lecserélte teljes csatársorát, továbbá pályára lépett Bárányos Zsolt, Tóth Norbert, na meg újabb két újoncként Takács Ákos és Fülöp Márton.
A franciák jöttek továbbra is rendületlenül, és többször is helyzetbe kerültek, az első játékrész végével ellentétben most már mégsem éreztük úgy, hogy itt akár egy nagy vereség is becsúszhat. Sőt a Tóth Norbert beállásával agilisabbá vált bal oldal jóvoltából egyszer-egyszer már a francia kapuig is eljutottak a magyarok. Sőt… Következett Kerekes Zsombor szépítő gólja, ami legalább annyira váratlan volt, mint az első francia találat, ám mivel igencsak szépre sikeredett, a közönség ezt is vastapssal fogadta.
A szorosabb eredmény ellenére a franciák hozták a találkozót, ám a szünet után azért partiban voltunk a világ egyik legjobbjával. Persze jár a köszönet az ellenfélnek is, amelyik a második félidő első tíz perce után alaposan visszavett a tempóból - ez a játék mindenesetre Izlandon, egy végig hajtó riválissal szemben kevés lesz, Reykjavíkban a mieinknek kell irányítaniuk.


---- P ---- &