Zavadszky hátvédként lett sikeres

Vágólapra másolva!
2005.05.29. 22:49
Címkék
Nagyot fordult a világ Zavadszky Gáborral, a négyszeres válogatott labdarúgó még a kora tavasszal számolt be lapunknak sanyarú helyzetéről: a ciprusi Apollon Limassolhoz szerződött játékos nem kapott lehetőséget új klubjában. Másfél hónappal ezelőtt azonban fordulat következett be a játékos pályafutásában.
"Már arra gondoltam, hazatérek Ciprusról, amikor középhátvédünk megsérült - mondta a pénteken az 1995-ös BL-szereplés apropóján szervezett Üllői úti gálameccsen pályára lépő Zavadszky Gábor. - A német edzőnk, Berndt Stange jelezte, nekem kell középhátvédként játszanom. Döntését a játékosmúltammal, tapasztalatommal indokolta. A beugrás annyira jól sikerült, hogy a középhátvéd posztján ragadtam, jól ment a játék és jól is éreztem magam az új szerepkörben. A csapat végül a hetedik helyen zárt, és mivel elégedettek voltak, egyéves szerződéshosszabbítást ajánlottak, amelyet elfogadtam." A 31 éves Zavadszky Gábor csalódottsága egy csapásra elégedettséggé változott, és máris más a véleménye a ciprusi futballról."Azzal, hogy rendszeresen játszottam, testközelből tapasztaltam, hatalmas a hajtás a ciprusi bajnokikon - mondta Zavadszky Gábor. - Lüktetőbb, élvezetesebb a játék, mint Magyarországon, de taktikailag éretlenebbek még a ciprusiak. A fiatalok is nagyon odateszik magukat. Remélem, megőrzöm a formám és a helyem az Apollonban, és jövőre erősebb bajnokságban is kipróbálhatom magamat."
Legfrissebb hírek

Megvált indiai klubjától a City Football Group

Minden más foci
4 perce

Gulácsi a pálmafák mellől üzent, de mindent vittek a karácsonyfás fotók – így ünnepeltek sportolóink

Egyéb csapat
18 perce

Több mint 12 millió euróra büntette a klubokat a Német Labdarúgó-szövetség

Német labdarúgás
19 perce

Armand Duplantis győzött az európai hírügynökségek szavazásán

Atlétika
53 perce

Haaland Mikulásnak öltözött, Szalah is boldog karácsonyt kívánt – fotók

Minden más foci
1 órája

Egy év, 365 fotó: Molnár Attila Eb-n és vb-n is száguldott, LeBron James elérte az 50 ezret – ilyen volt 2025 márciusa

Egyéb egyéni
1 órája

Török bundabotrány: újabb 26 embert letartóztattak

Minden más foci
2 órája

Fotó: Rózsaszín és zöld? Egészen szokatlan lesz a Real Madrid hazai meze a következő idényben

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik