Ronaldinho, Beckham és Gera egy csapatban

Vágólapra másolva!
2005.05.23. 12:12
Címkék
Többek között Ronaldinho, David Beckham és Roberto Carlos mellett immár Gera Zoltán, a magyar válogatott és a West Bromwich Albion középpályása is tagja lett a Pepsi sztárcsapatának, miután szponzori szerződést írt alá az üdítőitalgyártó céggel.

Mindezt maga az érintett jelentette be mai sajtótájékoztatóján. Magyarországon ő az első sportoló, akivel a cég hasonló szerződést kötött.

Gera átvehette a Pepsi-sztárcsapat tizenegyes számú mezét is, és a közeljövőben szórólapokon és plakátokon is viszontláthatjuk a 26 éves labdarúgót.

Arra a kérdésre, hogy a "csapattársak", Beckham, Ronaldinho és Gera közül melyikük is a kakukktojás, "Gerzson" a következőt válaszolta: "Természetesen egyelőre még én vagyok, már az is nagy megtiszteltetés, hogy ilyen sztárok társaságába kerülhettem. Kitartó munkával igyekszem majd megközelíteni őket."
Legfrissebb hírek

Mozifilmet készítenek a Barcelona női futballcsapatának klasszisáról

Spanyol labdarúgás
27 perce

Az egyik szeme sír, a másik nevet a világbajnokság után

Csupasport
31 perce

A Liverpool sztárigazolásai csalódást okoztak; nagy fogás Madridban, Münchenben és Manchesterben

Minden más foci
58 perce

Nikola Jokics karácsonyi ajándéka: 56 pont a Minnesota ellen

Amerikai sportok
1 órája

Tenisz: Jack Draper hamarosan visszatér és ott lesz Melbourne-ben

Tenisz
2 órája

„Máig bennem él, kiskoromban milyen izgatottan vártam a feldíszített karácsonyfát”

Egyéb egyéni
2 órája

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
7 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
10 órája
Ezek is érdekelhetik