Válogatott: László Csaba lemondott másodedzői tisztéről

Vágólapra másolva!
2005.05.18. 14:00
Címkék
A Magyar Labdarúgó-szövetség elnökségi ülésén lemondott a magyar válogatott másodedzői posztjáról. A Ferencvárosi Torna Club hivatalos internetes oldala Lothar Matthäust is idézi, aki szerint a kupadöntő után kialakult helyzetben ez volt a legjobb döntés."A Ferencváros-Sopron találkozó után olyan támadások érték Csabát, hogy nem maradt más választása - idézi a 100% Fradi című magazin a szövetségi kapitányt. - - Azzal nem kívánok foglalkozni, hogy a megjelent cikkek mennyire fedték a valóságot. Csaba a magyar futball érdekeit szem előtt tartva döntött, hiszen így a válogatott nyugodtan készülhet az előtte álló feladatokra. Ezért csak köszönet jár neki, azt is mondhatom, hogy feláldozta magát a nemzeti együttes sikere érdekében."Mint ismeretes, a Nemzeti Sport május 13-án megjelent cikkében megírta: László Csaba a Sopron-FTC kupadöntő-mérkőzésen a kispad mellett álló újságíró füle hallatára egyebek mellett azt mondta: "Törjétek el a lábát!" Az 5-1-es Fradi-vereséggel záruló találkozó után a ferencvárosi játékosok nem vették át az ezüstérmeket.László Csaba az újság ma megjelent számában kijelentette: "Senkit nem utasítottam sportszerűtlenségre, rágalmak zúdulnak rám, ám tiszta a lelkiismeretem."Az FTC Labdarúgó-rt. igazgatósága tegnap már döntött arról, hogy belső fegyelmi vizsgálatot indít az ügyben. Az MLSZ elnöksége ma hallgatta meg a szakembert, aki leköszönt a nemzeti együttesnél betöltött pozíciójáról.
Legfrissebb hírek

Mozifilmet készítenek a Barcelona női futballcsapatának klasszisáról

Spanyol labdarúgás
28 perce

Az egyik szeme sír, a másik nevet a világbajnokság után

Csupasport
31 perce

A Liverpool sztárigazolásai csalódást okoztak; nagy fogás Madridban, Münchenben és Manchesterben

Minden más foci
58 perce

Nikola Jokics karácsonyi ajándéka: 56 pont a Minnesota ellen

Amerikai sportok
1 órája

Tenisz: Jack Draper hamarosan visszatér és ott lesz Melbourne-ben

Tenisz
2 órája

„Máig bennem él, kiskoromban milyen izgatottan vártam a feldíszített karácsonyfát”

Egyéb egyéni
2 órája

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
7 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
10 órája
Ezek is érdekelhetik