Izland-Magyar: Eb-játékvezető dirigál

Vágólapra másolva!
2005.05.17. 18:31
Címkék
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) értesítése szerint portugál játékvezetők fogják dirigálni a magyar válogatott soronkövetkező világbajnoki selejtezőjét Izlandon.

A mérkőzést vezető Lucilio Cardoso Cortez Batista (képünkön) rutinos játékvezetőnek számít, hiszen 1996 óta tagja a FIFA-keretnek. A 40 éves sípmester résztvett a tavalyi Európa-bajnokságon is. A magyar játékosoknak is lehetnek róla - nem túl kellemes - emlékeik, hiszen ő vezette a Zalaegerszeg Manchesterben elvesztett BL-selejtezőjét, valamint a Magyarország-Svédország Eb-selejtezőt is.

Már korábban megírtuk, hogy június 8-án Kassai Viktor a Kazahsztán-Törökország Eb-selejtezőt dirigálja majd, illetve Pierluigi Collina, a korábbi világelső is utolsó nemzetközi mérkőzését vezeti, a tar sípmester Portugália-Szlovákia találkozóra kapott küldést.

A teljes lista:
Június 4.
Csehország-Andorra V: Dereli (török)
Örményország-Macedónia V: Mikulski (lengyel)
Hollandia-Románia V: De Santis (olasz)
Ukrajna-Kazahsztán V: Lehner (osztrák)
Albánia-Grúzia V: Tudor (román)
Törökország-Görögország V: dr. Merk (német)
Oroszország-Lettország V: Poulat (francia)
Észtország-Liechtenstein V: Whitby (walesi)
Portugália-Szlovákia V: Collina (olasz)
Feröer-Svájc V: Gumienny (belga)
Írország-Izrael V: Vasszarasz (görög)
Skócia-Macedónia V: Bramhaar (holland)
Fehérorszország-Szlovénia V: Hansson (svéd)
Norvégia-Olaszország V: Mejuto Gonzalez (spanyol)
Azerbajdzsán-Lengyelország V: Undiano Mallenco (spanyol)
Szerbia-Belgium V: V. Ivanov (orosz)
San Marino-Bosznia V: Demirlek (török)
Spanyolország-Litvánia V: Farina (olasz)
Svédország-Málta V: Ny. Ivanov (orosz)
Bulgária-Horvátország V: Milton Nielsen (dán)
Izland-Magyarország V: Lucilio Batista (portugál)

június 8.
Csehország-Macedónia V: Dauden Ibanez (spanyol)
Románia-Örményország V: Briakosz (görög)
Finnország-Hollandia V: Hamer (luxemburgi)
Dánia-Albánia V: Riley (angol)
Kazahsztán-Törökország V: Kassai (magyar)
Görögország-Ukrajna V: Poll (angol)
Lettország-Liechtenstein V: Eriksson (svéd)
Luxemburg-Szlovákia V: Styles (angol)
Észtország-Portugália V: De Bleeckere (belga)
Feröer-Írország V: Guenov (bolgár)
Fehéroroszország-Skócia V: Olegario Benquerenca (portugál)
Spanyolország-Bosznia V: Temmink (holland)
Izland-Málta V: Skomina (szlovén)
Legfrissebb hírek

Nikola Jokics karácsonyi ajándéka: 56 pont a Minnesota ellen

Amerikai sportok
7 perce

Tenisz: Jack Draper hamarosan visszatér és ott lesz Melbourne-ben

Tenisz
30 perce

„Máig bennem él, kiskoromban milyen izgatottan vártam a feldíszített karácsonyfát”

Egyéb egyéni
1 órája

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
6 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
8 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
11 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
11 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
12 órája
Ezek is érdekelhetik