Az NSO ajánlja:
A válogatott 2005-ös programja
A vb-selejtezők programja, a csoport állása
A magyar válogatott mérkőzései 2004-ben
A magyar válogatott összes mérkőzése
Futball-lexikon
A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Lothar Matthäus vállalkozott arra, hogy heti rendszerességgel - keddenként - a Nemzeti Sport számára szakmai jegyzetet készít, remélve azt, hogy a magyar futballban dolgozók és persze a szurkolók jobban megismerhetik mindazt, amit ő képvisel a világ futballjában

Már hetekkel ezelôtt biztos volt, hogy célba ér a Debrecen

Már hetekkel ezelôtt biztos volt, hogy célba ér a Debrecen
Izgalmas héten vagyunk túl, a Debrecen a bajnokságot, a Sopron a kupát nyerte meg, és örömmel számolhatok be arról is, hogy Lothar Matthäusszal a soraiban a Leipzig is győzött: 8000 néző előtt vertük meg a városi vetélytársunkat. Számomra öröm volt ismét játszani, a legőszintébben mondom: ahová hívnak, oda boldogan megyek futballozni. Remélem, ezzel mások is így vannak - lássuk csak…
A Lokinál az idén tényleg nem volt jobb
Hogy bajnok lett a Debrecen, az számomra nem szerzett meglepetést: keressék csak vissza, már három héttel ezelőtt leírtam, hogy az aranyérmet nem lehet elvenni a piros-fehérektől. Amit akkor megtettem, azt készséggel megteszem most is: szívből gratulálok a DVSC-nek az elsőséghez. Talán hozzá sem kell tennem, hogy Supka Attila együttese teljesen megérdemelten végzett az élen, hiszen egy csapatot sem jellemzett olyan stabilitás, mint az övét. Dicsérhetem még tovább is az újdonsült elsőket: a Loki nagyon jó gárda, nem utolsósorban annak köszönhetően, hogy még a kispadján is olyan játékosok ülnek, akik más klubokban biztosan kezdők lehetnének. Tetszik a vezetők hozzáállása is, lerí róluk, hogy számukra semmi más nem számít, kizárólag a Debrecen. Gondolom, ezt az összes magyar focirajongó nevében mondhatom: nagyon szurkolok nekik, hogy vegyék sikerrel a selejtezőket, és jussanak be a Bajnokok Ligájába. Meglehet, ehhez egy-két klasszissal még bővíteni kell a keretet, de ez már nem az én dolgom…
Amikor a focipálya csatatérré változik

Az ámokfutás a gyerekeket is elriaszthatja a labdarúgástól
A legjobbakkal kel útra Metzbe és Izlandra

A régi ismerôs, Tóth Norbert újra a válogatottal készülhet
Szavazás
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







