Van logónk!

Vágólapra másolva!
2005.05.05. 00:16
Címkék
A szlogen után immár a logó is megvan a 2012-es Európa-bajnokságra, amelynek rendezésére a magyar szövetség a horvátokkal közösen pályázik. Míg a "Kettő egyért, egy 12-ért" szlogen komoly feladványnak bizonyulhat, a logóval más a helyzet.
Füleky Antal (balra) és Bozóky Imre MLSZ-elnök között az Eb-logó (Fotó: Mirkó István)
Füleky Antal (balra) és Bozóky Imre MLSZ-elnök között az Eb-logó (Fotó: Mirkó István)
Füleky Antal (balra) és Bozóky Imre MLSZ-elnök között az Eb-logó (Fotó: Mirkó István)
Füleky Antal (balra) és Bozóky Imre MLSZ-elnök között az Eb-logó (Fotó: Mirkó István)
Füleky Antal (balra) és Bozóky Imre MLSZ-elnök között az Eb-logó (Fotó: Mirkó István)
Füleky Antal (balra) és Bozóky Imre MLSZ-elnök között az Eb-logó (Fotó: Mirkó István)

Németh Levente ábrájából egyaránt kiolvasható a két pályázó ország színösszeállítása, a sportág, valamint az évszám is. És bár a tervező szerint bele lehet kötni, hogy miért nincs a megformált játékosnak bal keze, vagy más nézőpontból miért van az évszám fölött egy fej, a lényeg, hogy egy ábrában sikerült minden fontosat megjelenítenie. Az euro és a 2012 összevonása pedig külön bravúr. Ami még fontos lehet Eb-ügyben: eldőlt, hogy a döntő mellett az Eb-selejtezők sorsolása, a sajtóközpont és az orvosi központ lenne Budapesten, míg a nyitómeccs, az Eb-döntő csoportbeosztása és a játékvezetők bázisa Zágrábban. A tervezett horvát városokat már megnevezték, de itthon még nem dőlt el, hogy Budapest mellett melyik három település adhat otthont a meccseknek - Győr, Debrecen, Miskolc, Székesfehérvár, Pécs és Zalaegerszeg közül a nyerő hármast május végéig kiválasztják. Újdonság, hogy az UEFA valamennyi pályázótól közvéleménykutatást kér: nálunk a Gallup-intézet teszi majd fel az európai szövetség által megjelölt kérdéseket, amellyel fel akarják mérni, mennyire támogatják az ország polgárai a kontinensviadalt. Állítólag a közvéleménykutatás eredménye is nagy súllyal eshet latba a végső döntésnél.
Legfrissebb hírek

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
4 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
6 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
9 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
9 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
10 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
11 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
12 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
12 órája
Ezek is érdekelhetik