

A találkozó elején a bolgárok játszottak határozottabban, gólra törőbben, de miután a magyar csapat rendezte a sorokat, Vincze Ottó irányításával átvette a kezdeményezést. Mozgalmas a játék, egyik csapat sem igazán tudja ráerőltetni az akaratát a másikra, a kapuk ugyan nincsenek közvetlen veszélyben, ennek ellenére a kapusoknak akad dolga, nem is kevés. Az első játékrészben nem esett gól.
Végeredményben a döntetlen, ahogy az első félidő végén, megfelel a játék összképének. A bolgárok ugyan több gólveszélyes helyzetet dolgoztak ki a második játékrészben, főként a kitámadó magyarok ellen alakítottak ki lehetőségeket. A magyarok teljesítménye, elsősorban fáradt középpályásaik miatt visszaesett, de miután cserecsatárok érkeztek, lendületet kapott a támadójátékunk és mindent egy lapra feltéve végül sikerült összehozni az egyenlítést.
Vb-selejtezők, európai-zóna, 2. csoport:
Magyarország-Bulgária 1-1 (0-0)
G.: Rajczi (90.), ill. Sz. Petrov (52.)
Az NSO ajánlja:
Világbajnoki selejtezők, 2006
Szurkolói szoftverek
Az összes eredmény, a csoportok állása, menetrend: Európai selejtezők
Az összes eredmény, tabella, menetrend: Dél-amerikai selejtezők
Afrikai zóna: eredmények, menetrend
CONCACAF-zóna: eredmények, menetrend
Ázsiai zóna: eredmények, menetrend
Óceániai zóna: eredmények, menetrend
Futball-lexikon
Európa-bajnokság 2004
Copa América 2004
Afrikai Nemzetek Kupája 2004
Ázsia-bajnokság 2004
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







