Noha a bolgár sajtó lassan újból megszokja a több mint fél éve hazatért Hriszto Sztoicskov szövetségi kapitányként sem levetkezett allűrjeit, azért a sokat látott zsurnalisztákat is éri meglepetés.

Hriszto Sztoicskov is csak a munkára koncentrál: ô is elzárta a külvilágtól a bolgár válogatottat

Hriszto Sztoicskov is csak a munkára koncentrál: ô is elzárta a külvilágtól a bolgár válogatottat
Visszatérve Georgi Ivanovra és Alekszandar Alekszandrovra: a török Samsunspor és Istanbulspor légiósai kétéves szünet után kaptak szövetségi meghívót, elsősorban korábbi érdemeikre tekintettel - vélik a bolgár tollforgatók. Alekszander Alekszandrov formájával a hírek szerint mindazonáltal nincs gond, nem úgy Georgi Ivanovéval, legalábbis egy csatártól több mint fél idény alatt a három gól édeskevés. Hriszto Sztoicskov emlékeiben vélhetően a korábbi Ivanov él, aki a Levszkiben megállíthatatlannak tűnt. Ha szombaton pályára lép a svédek ellen, abszolút hazai pályán teszi, ráadásul telt ház előtt. A jegyek zömét két nap alatt elkapkodták a szurkolók - a miniszterelnöknek és a kabinet tagjainak persze nem a Szófia-szerte szombatra felállítandó óriáskivetítők egyike előtt kell végigizgulniuk a 90 percet, ahogyan az ellenfélnézőbe menő Lothar Matthäusnak sem.
Habár a vasárnap bemutatott "Sztoicskov - ez vagyok" című életrajzi kötetért még nem ölik egymást a derék balkániak, alighanem "a" bolgár bestsellerrel van dolgunk.
"Szeretném, ha minél több emberhez eljutna ez a könyv - reklámozta a kiadványt a címszereplő vasárnap, ám a hétfői, válogatott tábornyitó sajtótájékoztatón már kizárólag a két közelgő tétmeccsről beszélt. - A svédek elleni összecsapás semmiről sem dönt, ettől függetlenül szombaton győznünk kell. És szerdán a magyarok ellen is. Akárcsak az amerikai világbajnokság bronzmeccsén, a tavaly nyári Európa-bajnokságon is nekünk állt a zászló, mégis négy és öt nullára nyertek a svédek. Ünnepelni legfeljebb a két selejtező lefújása után lehet."
"Büszkén akarjuk elhagyni a játékteret szombaton és jövő szerdán is - fűzte mindehhez Dimitar Berbatov, a Bayer Leverkusen gólzsákja. - A legutóbbi svédekkel vívott meccsünket nem feledhetem, de ez nem jelenti azt, hogy egy pillanatig is tartanék tőlük. Ugyanakkor nem csak rájuk, a magyarokra is figyelnünk kell. Úgy vélem, ha ezt a két mérkőzést hozzuk, ott leszünk a világbajnokságon. Szerintem megcsináljuk."
A bolgároknak roppant fontos a szombati meccs (is), és hogy a svédek sem veszik félvállról a találkozót, azt bizonyítja, hogy a hűvös stílusáról ismert kapitány, Lars Lagerbäck az egyik sztár, Zlatan Ibrahimovic dicséretével "ijesztgetett".A mieinkkel azonos vb-selejtezőcsoportban szereplő svéd válogatott szövetségi kapitánya szerint az Arsenal játékosa, Fredrik Ljungberg, valamint a Barcelona pillanatnyilag rehabilitáción lévő csatára, Henrik Larsson jelenleg a világ húsz legjobb játékosa közé tartozik, ugyanakkor a Juventus zsenije, Zlatan Ibrahimovic még nem tagja a szűk elitnek, de a támadó jó úton jár, hogy oda kerüljön. "Múlt ősszel előrelépett, de még koránt sincs a csúcson. Ezzel együtt a legjobb ötven futballista közé őt is besorolnám" - dicsérte kulcsjátékosát a svéd szakember.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







