Zárt kapus edzőmérkőzés lesz a vb-selejtező előtt

Vágólapra másolva!
2005.03.04. 21:25
Címkék
A bajnoki rajtot el lehetett halasztani - a bolgárok elleni világbajnoki selejtezőt viszont aligha. Március 30-án nem érvelhetünk hóeséssel, rosszul sikerült téli felkészüléssel, kifogásnak, mellébeszélésnek helye nincs, nemzeti csapatunknak a hosszú téli szünet után kell megvívnia az év egyik legfontosabb csatáját. A Megyeri úton rendezendő mérkőzésen remélhetőleg telt ház előtt lépnek pályára a csapatok, a bolgárok akkor már túl lesznek a svédek elleni csoportrangadón, a mieink pedig a főpróbán.A főpróbán, de nem a spanyolok, vagy a ciprusiak elleni mérkőzésen.Az MLSZ vezérkara több tárgyaláson is részt vett, ám végül nem sikerült egyezségre jutnia egyik szövetséggel sem. Lothar Matthäus néhány nappal a bolgár meccs előtt nem akarta fárasztó utazásnak kitenni játékosait, a spanyolok, a ciprusiak pedig nem Budapesten szerettek volna mérkőzni a mieinkkel. Így esett a választás a Róth Antal vezette U21-es válogatottra, mondván, a fiataloknak is jó erőpróba, ha a nemzeti csapattal mérkőzhetnek, ráadásul ellenük talán kellő önbizalmat szerezhetnek legjobbjaink. Erre a bizonyos főpróbára március 25-én pénteken 15 órakor a Megyeri úti Szusza Ferenc-stadionban kerül majd sor - de ez csupán belső információ.Ugyanis híreink szerint zárt kapus meccset játszik a válogatott. Nézők, bolgár kémek még az újpesti stadion közelébe sem jöhetnek. Lothar Matthäus ebben nem ismer kegyelmet, a kapitány akár biztonsági őrök alkalmazásával tartja majd távol a kíváncsiskodókat. A szándék egyértelmű, nyugodtan, csendben próbál rákészülni, ráhangolódni nemzeti csapatunk a néhány nappal később rendezendő Bulgária elleni összecsapásra. A fiatalok elleni kilencven perc amúgy azért pénteken kerül lebonyolításra, mert a magyar kapitány szombaton a helyszínen kívánja megtekinteni a Bulgária-Svédország vb-selejtezőt. Arra egyébként sok szurkoló emlékszik Magyarországon, hogy Mezey György az 1986-os mexikói világbajnokságra kijutott magyar válogatott kapitánya a szovjetek elleni meccs előtt valami hasonlóval próbálkozott. A helyszínről tudósító újságírók megdöbbenve tapasztalták, hogy még őket sem engedik be nemzeti csapatunk felkészülési mecscsére. Persze, kit érdekelt volna mindez, ha nem jön az a rémálomszerű meccs a szovjetektől kapott rémálomba illő hat góllal…Bízunk benne, a történelem nem ismétli önmagát, s hogy ezúttal minden másként lesz.
Legfrissebb hírek

Női kézi: megvan a nyolcadik dunaújvárosi távozó is

Kézilabda
28 perce

Luke Littler szombat este játszik – íme, a darts-vb 3. fordulójának időrendi beosztása

Egyéb egyéni
29 perce

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
35 perce

Így teljesítettek az NB I-et elhagyó légiósok (I. rész)

Labdarúgó NB I
1 órája

NS-infó: Marián Sluka lehet a Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzője

Labdarúgó NB II
1 órája

„Brunót lehetetlen pótolni” – Ruben Amorim az irányítója kieséséről

Angol labdarúgás
1 órája

Újabb orosz sportolóknak adott semleges státuszt a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
2 órája

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Csupasport
2 órája
Ezek is érdekelhetik