Lothar Matthäus tervei

Vágólapra másolva!
2005.02.23. 23:20
Címkék
Amint már beszámoltunk róla, az MLSZ vezérkara azon dolgozik, hogy a március 30-i bolgárok elleni vb-selejtező előtti egy főpróbát tarthasson nemzeti csapatunk. Megírtuk, hogy az esetleges ellenfelek között van Spanyolország és Ciprus együttese - információink szerint a spanyolok ugyanúgy hazai környezetben szeretnek pályára lépni, mint mi, így hiába vette fel a kapcsolatot egymással a két szövetség, patthelyzet alakult ki. Ami a ciprusiakat illeti, még ők sem jelezték véglegesen, hogy hajlandóak Magyarországon pályára lépni. Ha nem sikerül megegyezni egyetlen szövetséggel sem, akkor sincs nagy baj, ez esetben az U21-es válogatott lehet a nemzeti csapat edzőpartnere 25-én, pénteken. Nem tévedés, valóban péntekről van szó: másnap ugyanis Bulgária-Svédország mérkőzést rendeznek, amelyet mindenképpen a helyszínen néz majd meg Lothar Matthäus, aki az utóbbi hetekben-napokban egyeztetett Szabics Imrével, a VfB Stuttgart csatárával, így nagy a valószínűsége, hogy az utóbbi találkozókon mellőzött támadó ismét ott lehet a bolgárok elleni keretben. A támadó a legutóbbi Megyeri úton rendezett vb-selejtezőn betalált az izlandiak hálójába - ami már csak azért is biztató, mert Hriszto Sztoicskov alakulatát a Szusza Ferenc-stadionban látják vendégül a mieink. Tegnap eldőlt az is, hogy a kvalifikációs mérkőzésen holland játékvezetői négyes működik közre, a sípot Jan Wegereef fújja majd.
Legfrissebb hírek

Gálfi Dalma nyerte a magyar rangadót, és feljutott a US Open főtáblájára

Tenisz
18 perce

Az egyik leginnovatívabb elemzői platform segíti Gera Zoltánék munkáját Kecskeméten

Labdarúgó NB II
35 perce

Liga 2: idegenben született meg a Sepsi első sikere

Minden más foci
44 perce

Varga Tibor Erik: Rengeteg energiát adnak a szurkolók

Egyéb autó-motor
1 órája

Elkezdődött a női röplabda-világbajnokság – a mieinknek is ott lenne a helyük

Röplabda
1 órája

NS-köszöntés: Szekeres István 80 éves lett

Egyéb egyéni
1 órája

Öttusa: világbajnoki bronzérmes az U19-es leánycsapat Litvániában

Utánpótlássport
1 órája

Úszás: a péntek se a mi napunk volt az ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik