Tíz hónap kihagyás után már két edzőmeccset játszott az amatőrök között Lisztes Krisztián. A válogatott középpályás tavaly április végén a Werder Bremen Bochum elleni bajnokiján szenvedett súlyos sérülést. Lisztest a pénteki edzés előtt még németországi otthonában értük utol.
"A visszatérésem igazi fokmérője az lesz, ha már az első csapatban játszhatok."
"A visszatérésem igazi fokmérője az lesz, ha már az első csapatban játszhatok."
- Pályafutása során volt már hasonlóan hosszú, aktív futballtól mentes időszak? - Még soha - mondja határozottan, kissé keserűen Lisztes. - Nem emlékszem pontosan, mi volt a maximum, talán pár hétre hiányoztam, de hónapokra soha.
- Mi volt a nehezebb? Fizikailag utolérni önmagát és a társakat, vagy esetleg a lelki, a pszichés szintentartás és motiváció, hogy most nem szabad elveszetni a hitét, menni és csinálni kell tovább? - Volt elég dolgom és azokkal lefoglaltam magam. Nem sok időm volt gondolkodni a miérteken és a hogyanokon, rágni magam, hiszen ez a történtek után úgy is felesleges lett volna.
- Legalább a család profitált valamit abból, hogy a férj, az apuka most tőle független okok miatt éppen nem futballozik? - Még ez sem jött össze. Időben még talán kevesebbet is voltam itthon, mint egészségesen. A csapattal ugyan nem utaztam, de a hazai mérkőzéseken mindig ott voltam. Ezen kívül amíg a csapatnak általában napi egy edzése volt, addig én délelőtt és délután is jártam rehabilitációra. Erősítettem, kondiztam, az orvosok pedig vizsgálgattak és kíváncsian várták, velem együtt, a sérült rész hogyan reagál a terhelésre.
- És, hogyan reagált? - Egyszer így, máskor úgy. A lábamra mindig figyeltek a szakemberek, mit bír, mennyire dagad be adott esetben. Ha minden rendben volt, akkor emelhettem az adagon, de ez egy nagyon hosszú és keserves folyamat volt. Mindezt teljesen egyedül, amíg én a stadion egyik sarkában voltam, a többiek a másikban. Csapatjátékosként úgy készülhettem hosszú hónapokon keresztül, mint egy egyéni sportág magányos farkasa. Ez is nagyon új és furcsa volt számomra.
- Mióta edz újra a csapattal? - Három hete.
- Már két edzőmeccset letudott a harmadosztályú amatőrcsapatban és hétvégén készül a harmadikra. Hogy ízlett a játék? - Jó volt újra futballozni, de az egészség volt most a legfontosabb. A visszatérésem igazi fokmérője az lesz, ha már az első csapatban játszhatok.
- Erre mikor kerül sor? - Pontos dátum még nincs, bízom benne, minél előbb. Nem szabad elfeledni, a társak már komoly terhelést kaptak a tavaszi szezon előtt és négy fordulót le is tudtak az idényből.
- Az amatőrcsapatban egyedül szerepelt a profik közül? - Igen, velem kivételt tettek. Igaz, hogy van egy ilyen lehetőség, hogy a sérültek ott játékba lendülhetnek, de nekik is van saját csapatuk, saját bajnokságuk, ebbe azért nem illik csak úgy "belekontárkodni". Hogy olyan játékos vegyen el időt és lehetőséget a felkészülés alatt, akire nem számíthatnak tavasszal, ez nem teljesen korrekt. Márpedig ők a kiesés ellen küzdenek és igen nehéz tavasz elé néznek.
- Nem marasztalták? - Dehogynem, mondták is viccesen: bármikor mehetek, engem mindig szívesen látnak.