Király Gábor: Erre nincs mentségem

Király Gábor, Torghelle Sándor és persze a magyar csapat vereségéről viszont szomorkás hangnemben tudósítanak, ami részint a honfitársainkkal szembeni elfogultságnak, részint pedig - mit szépítsük - a Wales iránt táplált ellenséges érzelmeknek tulajdonítható.

- Akivel csak találkoztunk a csütörtöki edzés előtt és után, az kedvesen megveregette a vállunkat, mondván, lesz ez még jobb is. Mit tagadjam, jólesett mindez, különösen annak tükrében, hogy Cardiffban életem talán legroszszabb produkcióját nyújtottam - tért mindjárt a lényegre Király Gábor.

- Akkor kezdjük az első góllal.
- Én azért nem ezzel indítanám a történetet, hanem azzal, hogy hosszú, túlságosan is hosszú ideig vártam az első komoly labdára. A kapus számára ugyanis az a legfontosabb, hogy lehetőleg már a meccs elején legyen egy veszélyes lövés, esetleg beadás, amit ha megfog, az a mozdulat önbizalmat ad neki. De nem… Szerda este csak teltek-múltak a percek, nekem pedig nem akadt munkám. Talán egyszer avatkozhattam volna közbe, ám akkor is a kapufa mentett helyettem. Olyan érzésem volt, mintha kerülne a labda.

- Aztán jött Craig Bellamy szabadrúgása a hatvannegyedik percben…
- Jött, és be is ment… Persze tudom, nem ilyen vicces a helyzet, hiszen nagyot hibáztam. Technikai hiba volt ez a részemről, nem mentem a labda mögé, hanem ledőlve akartam megkaparintani. Most jöhetnék azzal, hogy a félmagasan szálló labda az utolsó pillanatban lecsapódott, ám erre a megmozdulásomra egyszerűen nincs, és nem is lehet mentségem.

- És a nyolcvanadik percben történtekre?
- Abból a szögből egy ügyes támadó oda rúgja a labdát, ahová akarja. Nem biztos, hogy Craig Bellamy éppen a lábam közé akarta, ettől függetlenül tény: ha a megpattanó labdára kicsit korábban reagálok, háríthattam volna. Mit mondhatok még, sajnálom, hogy így alakult, mert - főleg az első találatig - a védelem dicséretesen helytállt, miközben a támadójátékunkra sem lehetett panasz. Ha nincs az a hibám, akár még nyerhettünk is volna.

- Mivel Király Gábor első számú kritikusa önmaga, kíváncsi volnék: miként értékelné cardiffi teljesítményét?
- Nem vagyok robot, ezért a hibák benne vannak a játékomban. Ám pályafutásom során ennyit még egyszer sem bakiztam, nem túlzok: nemhogy egy, még fél jó megoldásom sem volt. Legutóbb amúgy hét esztendeje, a portugálok elleni Európa-bajnoki selejtezőn kaptam ekkora potya gólt, amikor - szintén egy szabadrúgást követően - a kezem között csorgott be a labda. Jut eszembe, abban az évben a Dortmund- Hertha bajnokin is beleszaladtam egy nagy bakiba: a labda helyett a lábamba rúgtam, a rivális támadója pedig köszönte szépen a lehetőséget…

- Lothar Matthäus is ilyen udvarias volt?
- Csupán annyit mondott: fel a fejjel. A társak is rendesek voltak, többen már a pályán odasiettek hozzám, hogy "…nem baj, Gabi!". Rabóczki Balázs, Szűcs Lajos és Disztl Péter kapusedző külön vigasztalt: "…felejtsd el, ez benne van, legközelebb javítasz" - paskolgatták a fejem. Sőt, londoni kollégám, Julian Speroni is ezzel fogadott a csütörtöki edzésen, már kezdtem azt hinni, összebeszélt Rabóékkal… A foglalkozás előtt egyébként szinte nagyobb szeretettel fogadtak, mint amikor először léptem be az öltözőbe. Iain Dowie menedzser meg is kérdezte tőlem, milyen jellegű munkát szeretnék végezni. Azt feleltem, ugyanazt, amit a többiek, mert szerda este nem csináltam semmit…

- A szabadrúgások hárítását gyakorolta?
- Hogy gyakoroltam-e?! A sors fura fintora, hogy kétszer is kísértetiesen hasonló szituációban szállt felém a labda, ám érdekes, most mögé tudtam menni.