Karmestert keres a kapitány

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2005.01.02. 20:37
Címkék
Miután mindenki alaposan kipetárdázhatta magát, majd némileg rápihent az újrakezdésre, hétfőn megindul az élet.
A 2005-ös esztendő, tetszik, nem tetszik, megintcsak sorsfordító lehet a magyar futballban, igaz, mi ezekhez a már-már drámai szituációkhoz igencsak hozzászoktunk az elmúlt évtizedekben. Eljött a január, és úgy vártuk a márciust vagy a májust (hiába énekelte ugye Zorán, hogy "Ne várd a májust…", mi csak ábrándoztunk), hogy hátha valóra válnak az álmaink. Az idei év hasonló programmal kedveskedik, s tulajdonképpen a márciusi, budapesti, bolgárok elleni világbajnoki selejtező már választ is ad a legfontosabb kérdésekre.
Vagyis hogy maradt-e esélyünk a továbbjutásra.
Sőt, hogy szabad-e nekünk áltatni magunkat bármivel is.

A bolgárok ellen kötelező a győzelem

Vincze Ottó (10-es mezben) a thaiföldi túrán remek játékkal bizonyította, hogy helye leheta magyar válogatottban, s most joggal reménykedik benne, hogy a kapitány az új évben is számít rá (Fotó: M. Németh Péter)
Vincze Ottó (10-es mezben) a thaiföldi túrán remek játékkal bizonyította, hogy helye leheta magyar válogatottban, s most joggal reménykedik benne, hogy a kapitány az új évben is számít rá (Fotó: M. Németh Péter)
Vincze Ottó (10-es mezben) a thaiföldi túrán remek játékkal bizonyította, hogy helye leheta magyar válogatottban, s most joggal reménykedik benne, hogy a kapitány az új évben is számít rá (Fotó: M. Németh Péter)
Hétfőn tehát, ha nem is edzésekkel, de gondolatban már megkezdődik a felkészülés és a visszaszámlálás a nagy mérkőzésre. Játszottunk mi annak idején hasonlóan fontos meccseket a bolgárokkal, egyszer kikaptunk 3-0-ra Szófiában, majd a visszavágón a Népstadionban 2-0-ra győztünk, Juhász Péter, az Újpest balbekkje akkor lőtte azt az emlékezetes "hulló falevél"-szerű gólját. Most is van esélyünk, még akkor is, ha a bolgár csapat kerete jóval erősebb a mienknél.
Főként, ha figyelembe veszszük, hogy Gera Zoltán nem játszhat. Fájó pont ez, válogatottunk legjobbja, csapatkapitánya sárga lapok miatt nem lehet ott a bolgárok elleni sorsfordító mérkőzésen, és bizony főhet a feje az egyébként továbbra is optimista ("Igenis van esélyünk kijutni a vébére" - mondogatja…) Lothar Matthäus szövetségi kapitánynak. De Gera Zoltán nélkül is győznünk kell, egyszerűen nincs más lehetőség. Ezért is fontos, kit szerepeltet majd a csapatkapitány helyén a szövetségi kapitány. Vannak különböző variációk, ám most a legvalószínűbbnek Vincze Ottó szerepeltetése tűnik. A még mindig csak 31 esztendős, de csak hétszeres válogatott, örök tehetségnek titulált győri középpályás a legutóbbi thaiföldi túrán már Lothar Matthäusnak is bizonyíthatott, és ott egyértelműen jó benyomást tett a kapitányra.
Az új esztendő Vincze Ottó számára is fordulatot hozhat.
Bár ennek a fordulatnak inkább öt vagy tíz évvel ezelőtt kellett volna bekövetkeznie… ---- A ---- -
Legfrissebb hírek

Marco Rossi beszélt a vb-selejtezőről is: Örményország ellen győzni kell!

Magyar válogatott
5 perce

Hári János: A győztes meccseinken sem játszottunk igazán jól

Jégkorong
16 perce

Címlapsztori: az NB I becsült értéke csökkent, de csúcson a játékoseladásból származó bevétel

Labdarúgó NB I
57 perce

Kuttor Attila szerint jól reagált az MTK meccstervére a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
1 órája

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
8 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
8 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
9 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik