Dragóner-ügy: Újra tárgyalnak

V. T. R.V. T. R.
2004.09.08. 21:17
Címkék
"Nem igaz az a több lapban megjelent, illetve egyes rádiókban elhangzott információ, miszerint Dragóner Attilát eltiltották" - mondta lapunknak Rogán Klaudia.
A magyar válogatott játékos képviselőjének véleménye szerint abból adódhatott félreértés, hogy az előbb a brüsszeli FC Molenbeekhez kettő plusz egy éves szerződést aláíró, ám a papírokat jogászi segítséggel utólag hamisnak ítélő, majd ezt követően a Vitória Guimaraeshez távozó, és már hetek óta a portugálokkal készülő Dragóner Attila ügyében a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) a hét elején levelet küldött a belga, a portugál és a magyar szövetséghez, amelyben jelezte, visszatartja a futballista játékjogát."Csakhogy ez nem azt jelenti, hogy a FIFA hibásnak ítélte Attilát, és emiatt eltiltja - tette hozzá Rogán Klaudia. - A faxon is az szerepel, hogy a döntéshozatalig nem futballozhat, nem pedig a Molenbeekkel kötött szerződés időtartamában. Hangsúlyozom, nem zárult le a történet."Az előzmények ismeretében azt már meg sem kérdeztük a volt ferencvárosi labdarúgó képviselőjétől, mikor zárulhat le az ügy. Az egyre inkább elkeseredő védő továbbra is csak tréningezhet, hivatalos meccsen viszont nem léphet pályára. Éppen ezért Rogán Klaudia Brüszszelbe utazott, ahol tárgyalásokat kezdett az FC Molenbeek igencsak kemény vitapartner hírében álló elnökével, Johan Vermeeschsel.
Legfrissebb hírek

Meglepetés volt, a futballtörténeti csoda elmaradt: Argentína hosszabbításban ejtette ki a Zöld-foki-szigeteket

Foci vb 2026
5 perce

James Rodríguez és Luis Díaz is rohamoz a kolumbiaiaknál – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
29 perce

Hihetetlen, de hosszabbítás jön!

Foci vb 2026
46 perce

Egyenlített a Zöld-foki-szigetek, de ki is bírja?

Foci vb 2026
1 órája

Mégsem változik a Mexikó–Anglia nyolcaddöntő időpontja

Foci vb 2026
1 órája

Videó: a passz, a levétel, a lövés – senkit sem lep meg, de Messi megint betalált

Foci vb 2026
1 órája

Folytatódik a mérkőzés

Foci vb 2026
1 órája

Nem vicc: Kylian Mbappét nézték az egyiptomiak a tizenegyespárbaj előtt – videó

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik