Álmodozni most nincs idő

Mintha csak egy gyárban lenne esztergályos. Pedig Sáfár Szabolcs futballista, a profik közül való, aki immár hat esztendeje védi az osztrák bajnokságban hol jobban, hol roszszabbul szereplő Salzburg kapuját. Végre sikerült telefonon elérni őt, két tréning között beszélgetni egyet, hiszen napok óta az jelenti a témát futballberkekben, hogy a 14-szeres válogatott kapus az orosz sztárklubhoz, a Szpartak Moszkvához szerződött. Sáfár Szabolcs, aki a Vasasban nevelkedett, és ott lett belőle ismert válogatott kapus, 29 évesen érkezett el élete újabb fordulópontjához. Előnyös, már-már mesés ajánlat az UEFA-kupában induló legendás Szpartaktól, ám cserébe Moszkvában várja őt a sok-sok hó, hideg, rideg hajnalokkal, nappalokkal, no meg az orosz főváros egészen sajátságos atmoszférája. Sajnálni aligha kell most őt…
– Alaposan meglepte a közvéleményt, korábban többször is hírbe hozták Bundesliga-csapatokkal, volt amikor azt lehetett hallani, hogy a Mönchengladbachhoz szerződik, aztán jött a nagy csönd, most pedig az annál hangosabbb hír: irány Moszkva. Hogyan került kapcsolatba a Szpartakkal?
– Otthon kevesen tudják, de a moszkvai klub vezetői csaknem egy éve ostromolnak, ha szabad ezt a kifejezést használnom. Már tavaly ősszel is tárgyaltam velük, ám a télen badarság lett volna szerződtetniük, hiszen akkor még pénzt, nem is kevés pénzt kérhetett volna értem a Salzburg. Most viszont elérkezett a pillanat, amikor csak velem kellett megegyezniük. A tavasszal megnéztek több bajnokin, megállapították, hogy hirtelen nem öregedtem meg, ugyanúgy megy a védés, mint fél évvel azelőtt, és menedzseremmel együtt meghívtak Moszkvába, kössük meg a szerződést. Kétszer repültem az orosz fővárosba, és végül odakanyarítottam a nevem a papírokra.
– Érdekelne, milyen benyomásokat szerzett Moszkváról? Meglehetősen rémisztő hírek érkeznek onnan, félelmetes túszejtő akciókról, tüntetésekről, lövöldözésekről…
– Az első tapasztalatom alapján nem rémisztő ez a város. Tizenöt éve voltam utoljára Moszkvában még az utánpótlás-válogatottal, és most mintha nem is ugyanaz a város lenne, nagyon sokat fejlődött. Azzal tisztában vagyok, hogy azt az életérzést aligha kaphatjuk meg ott, mint amivel Salzburgban megáldott minket a sors. Otthonunkká vált az osztrák város, csodálatos hat évet töltöttünk itt, elegáns kertes házban, hibátlan életkörülmények között. Laura lányom hároméves lesz, és már éppen kezdett megtanulni németül, és most költöznünk kell, azonban nem volt vita, a feleségem elfogadta, hogy a szakmai és anyagi oldal most sokkal erősebb, mint az, hogy irigylésre méltó életünk volt Salzburgban. Úgyhogy csomagolunk, és július elején beköltözünk egy moszkvai panellakásba. Kapok ott egy autót, de azt még nem tudom, hogy milyet, a lényeg: semmiben sem szenvedek majd hiányt. Lelkileg megpróbálom felkészíteni magam, ahogy hallom, októbertől márciusig nonstop havazás boldogítja a moszkvaiakat, de ha térdig érő hóban kell védenem, megteszem, hiszen a Szpartak azért szerződtet, hogy minél jobb teljesítményt nyújtsak, ott senkit sem érdekel, ha fázik az orrom vagy a fülem. A nyelvet a gimnáziumban négy évig tanultam, de ha lehet ne kérdezze, hogy mire emlékszem. Vettem egy szótárat, az élet pedig rákényszerít, hogy valami visszajöjjön abból a négy évből.
– Kik jelentik majd a konkurenciát a Szpartak kapujában?
– Egy orosz és egy marokkói riválisom lesz, de a tárgyalásokon kiderült, hogy én leszek az első számú kapus, többször is hallottam, nincsenek megelégedve a kapusok eddigi teljesítményével.

– Nem lesz könnyű dolga: hiába nyert a napokban Orosz Kupát a Szpartak, a csapat szégyenszemre a tizenkettedik helyen szerénykedik a bajnokságban.
– Igen, tudom, hogy nem megy a csapatnak, de hát még van idő javítani, ne felejtse el senki, Oroszországban tavaszi-őszi rendszerben bonyolítják a bajnokságot, hamarosan következik két hét szünet, és július közepén már jöhet a folytatás, amikor is egy idegenbeli meccsen várhatóan már nekem kell védenem. A Szpartak híres csapat, ide szerződni nem visszalépés. Ahogy hallom, a gyenge szereplés ellenére is negyvenezren ülnek a lelátón, a rangadókra pedig megtelik a Luzsnyiki-stadion.
– Ön akkor lenne igazán szem előtt, ha meghívót kapna a válogatotthoz. Kapusfronton azonban túlkínálat van, egy időben azért nem jöhetett, mert az osztrák állampolgárságát intézte.
– Utoljára tavalyelőtt szerepeltem a válogatottban, Jordániában védtem címeres mezben, és bár Salzburgban később sem ment rosszul a védés, otthon egyszerűen elfelejtettek. Én azonban nem felejtettem el a magyar futballt: tudom, hogy a Fehérvárott remek tavaszt produkáló Végh Zoltán már-már beugróként nagyszerűt produkált a lettek elleni Eb-selejtezőn, tudok Szabics Imre góljairól.
– S légiósként mi a véleménye arról, ami a magyar futballban történt az elmúlt hetekben?
– Szomorú vagyok, hogy sajnos nem fejlődésről, sokkal inkább visszafejlődésről beszélhetünk. Azt korábban el sem tudtam képzelni, hogy ne legyen vonzó magyar futballisták számára a Ferencváros. Márpedig ahogy hallom, most éppen ezt tapasztalni, és azt is tudom, hogy nincs pénz, és egyik napról a másikra élnek a klubok. Fájt, amikor azt hallottam, hogy korábbi csapatomat, a Vasast kizárták a másodosztályú bajnokságból, ám úgy tudom, a csapat visszatérhet, és azt mondom, amíg Illovszky Rudi bácsi él, addig mindig lesz futball a Fáy utcában. Igaz, most Ausztriában is sok minden megváltozott: a Salzburg is marasztalt, de elém tettek egy szerződést, sokkal rosszabb feltételekkel, mint korábban.
– Moszkva csak egy állomás, avagy a Szpartaknál akarja befejezni pályafutását?
– Két és fél éves szerződést köt a moszkvaiakhoz, igyekszem azt eredményesen kitölteni. Ha aztán marasztalnak, és jól érzem magam, akkor beszélhetünk a folytatásról. Korábban álmodoztam a Bundesligáról vagy mondjuk, a spanyol bajnokságról, de ennek már vége. Azt a lehetőséget kell elfogadnom, amit az élet kínál. Még akkor is, ha esik a hó…
(A Szpartak Moszkváról a 8. oldalon olvashatnak még.)