A középpályás svédes londoni élete

TÓTH PÉTERTÓTH PÉTER
Vágólapra másolva!
2003.03.31. 20:44
A válogatottba visszatért Henrik Larsson mellett (vagy talán előtt…) a svéd válogatott legnagyobb sztárja kétségkívül Fredrik Ljungberg. Az Arsenal huszonhat esztendős középpályása nem csupán képességeivel, sokszor extravagáns megjelenésével is "rásegít” a népszerűsége növelésére. Az első számú indok, amiért Londonban és Svédországban szeretik, azért mégiscsak a játéktudása. Szerdai ellenfelünk sajtótájékoztatóján sikerült néhány szót váltani a rendkívül készséges középpályással. – Hogy milyen mérkőzésre számítok? Rendkívül nehézre… – kezdte Fredrik Ljungberg. – Stockholmban a magyar válogatott védekező felfogásban futballozott, és ezt azért is tehették, mert gyorsan vezetést szereztek. Gyanítom, hazai pályán valamivel többet támadnak majd, ez pedig akár azt is jelentheti, hogy egyszerűbb lesz a védelmük mögé kerülni, akár nekem, akár bármelyik csapattársamnak. – Elárulom, Magyarországon most mindenki nagyon bizakodik, pontosan a Stockholmban és a Lengyelországban elért döntetlen miatt. Svédországban milyen hangulat uralkodik?– Nem csodálom, hogy szeretik a játékosokat hazájukban, mert Stockholmban is szervezetten és jól játszottak, és azt hiszem, elégedettek voltak a nálunk megszerzett egy ponttal. A mi válogatottunkon belül is bizakodó a légkör, és jelenleg minden vágyunk, hogy kijussunk a portugáliai Európa-bajnokságra. – Ehhez, gyanítom, győzniük kellene a Puskás Ferenc-stadionban, hiszen előző két mérkőzésükön mindössze két pontot szereztek. – Valóban nem ártana győzni, ám akkor sem lehetetlen a továbbjutásunk, ha most csupán egy pontot szerzünk, főleg azok után, hogy Lengyelországban az önök csapata gól nélküli döntetlenre végzett, amely számunkra a létező legjobb eredmény. – A svéd válogatott mellett klubcsapatában, az angol Arsenalnál is fontos feladatai vannak, hiszen a bajnoki címért küzdenek. – A Bajnokok Ligájából kiestünk, és ez mindannyiunknak nagyon fáj, de talán feledtetjük e kudarcot, ha az idén, akárcsak tavaly, duplázunk, vagyis megnyerjük az angol bajnokságot és a kupát is. Erre minden esélyünk megvan, hiszen a Manchester Uniteddel szemben két pont az előnyünk, míg a FA-kupában már az elődöntőben vagyunk. – A világ talán legjobb együttesében futballozhat, nemzetközi szinten mégis hiányzik a nagy kiugrás. Kiértékelték már, mi volt a BL-búcsú oka?– Az Ajax ellen mindkét csoportmérkőzésen nagyon rosszul futballoztunk, és ez sokba került, ráadásul a Valencia is fontos pontokat rabolt tőlünk… – Lehet még jobb az Arsenal a jövőben?– Természetesen, hiszen ahogy egyre többet játszunk együtt, úgy fejlődünk. Éppen ezért állítom, már a mostani játékoskeret is valamivel jobb a tavalyinál, és remélem, a jövő évben még jobb lesz. – Soraiban Fredrik Ljungberggel?– Mivel imádom az Arsenalt, rajongok a szurkolóiért, minden vágyam, hogy a továbbiakban is a londoniak játékosa lehessek. Az szinte biztosra vehető, hogy Fredrik Ljungberg pályára lép szerda este, ám a két svéd kapitány közül hétfőn nyilatkozó Lars Lagerbäck dolgát nehezíti egy-két kisebb sérülés. Az első számú kapus, Andreas Isaksson kisebb rándulással, míg Anders Svensson és Kim Källström egyaránt Achilles-ín-problémákkal küzd. A szövetségi kapitány mindenesetre bizakodó, és elmondta, hogy már hétfő este is edz mindegyik sérült, szerdán pedig szinte biztosan pályára lépnek. A szakember egyébként roppant udvariasan beszélt a magyar csapatról, és elmondta, látta a lengyel–magyar mérkőzést, amelyen véleménye szerint a mieink álltak közelebb a győzelemhez. A svéd edző meglátása szerint taktikailag jó a magyar együttes, és a lengyelek csak az utolsó tizenöt percben tudtak a mieink fölé kerekedni. A svéd kapitány egyébiránt örült a döntetlennek, hiszen ezzel csapatunk nem lépett meg különösebben az ő együttesétől. Ám Lars Lagerbäck úgy véli, akkor sem dől el semmi, ha a svéd válogatott szerda este győz a Puskás Ferenc-stadionban. Végezetül álljon itt a svédek várható kezdőcsapata: Isaksson – Mellberg, M. Svensson, Edman, Mjällby – Källström, A. Svensson, Lantz, Ljungberg – H. Larsson, Elmander.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik