Jobban izgulnak a lengyelek

SOMOGYI ZSOLT, VINCZE ANDRÁS, NÉMETH FERENC (fotó)SOMOGYI ZSOLT, VINCZE ANDRÁS, NÉMETH FERENC (fotó)
Vágólapra másolva!
2003.03.27. 21:21
Címkék
Érte is kell hajtanotok szombat este, fiúk!Érte, aki őszintén, rajongva, nagy-nagy hittel szeretett benneteket, kivétel nélkül minden magyar labdarúgót; érte, aki most a kétezres években is mindig szinte eksztázisban beszélt egy szép cseletekről, lövésetekről, fejesetekről, a góljaitokról, és persze legfőképp a győzelmeitekről; érte, aki mikrofonnal a kezében ott volt veletek minden boldog és szomorú pillanatban; érte, aki értetek, futballistákért, sportolókért lelkesedett, és aki titeket testesített meg az éteren át  veletek mozdult, lélegzett& Élt. Élt közöttetek, közöttünk szerda estig.
A sosnowieci edzésen Bódog Tamás (balra) és Kenesei Krisztián sem kímélte egymást
A sosnowieci edzésen Bódog Tamás (balra) és Kenesei Krisztián sem kímélte egymást
A sosnowieci edzésen Bódog Tamás (balra) és Kenesei Krisztián sem kímélte egymást
A sosnowieci edzésen Bódog Tamás (balra) és Kenesei Krisztián sem kímélte egymást
A sosnowieci edzésen Bódog Tamás (balra) és Kenesei Krisztián sem kímélte egymást
A sosnowieci edzésen Bódog Tamás (balra) és Kenesei Krisztián sem kímélte egymást
Most (higgyünk ebben gyermeki hittel) valahonnan máshonnan néz benneteket, közvetít tán, valami más dimenzióban kezdi azzal: győzni jött Chorzówba a magyar labdarúgó-válogatott. Molnár Dániel, a "MolnárDani” erre az útra már nem jött el velünk, az ő bohém lelkét elragadta a halál, de nekünk, akik tudósítunk Lengyelországból a válogatott Európa-bajnoki selejtezőjéről, örökül hagyta mindazt, amit újságírói tudásnak nevezhetünk, ő itt van velünk, az emlékeinkben – és itt van a csapattal is. Hétfőn például ő lett a válogatott keret új tagja, hiszen a nemzeti csapat sajtótájékoztatóján címeres mezt nyert, fájdalom, e dressz nem feszülhet rajta.

Hajtsatok hát ezért az árván maradt dresszért, fiúk, legyen a szívetekben benne mindaz a győzniakarás, amit a mikrofon mögött állva egy nagyszerű újságíró (talán kevesen tudják, pályafutása elején a Nemzeti Sportnál is dolgozott), rádióriporter sugárzott volna felétek szombat este.

A győzni akarásban hisz Gellei Imre szövetségi kapitány – aki a csapat nevében gyásztáviratban fejezte ki részvétét Molnár Dániel halála miatt –, és a szakvezető most abban a helyzetben van, hogy tudja: minden játékosa pattanásig feszült idegekkel, a bizonyítási vágytól űzötten várja a pályára lépést. Persze mindez túl fennkölten hangzik, és azért a valóság jóval szikárabb képet mutat: futballistáink a csütörtök esti edzésünkön (amelyre a sosnowieci Zaglebie-stadionban került sor) enyhén szólva is szikrázóan csaptak össze az egymás közti játék során. A részleteknél kár leragadni, a lényeget úgyis a gyakorlás végén az újságírókhoz lépő kapitány foglalta össze: nagyon jó, hogy ilyen harapós a csapat (az igencsak atletikus lengyelek sem úri modorban futballoznak majd a számukra ki-ki meccsnek számító Eb-selejtezőn), de azért még imitt-amott ápolni kell a lelkeket. A kezdésig van három edzése a csapatnak (bizony, bizony, a pénteki két tréningen kívül szombat délelőtt is lesz némi átmozgatás), Gellei Imre (aki amúgy roppant jókedvű, rajta aztán feszültségnek a nyoma nem látszik) tehát stockholmi formába hozhatja a csapatot – lelkileg, fizikálisan egyaránt.

Fogynak a belépôjegyek a magyar–svédre

Egyre több jegy talál gazdára a szerdai Magyarország–Svédország Európa-bajnoki selejtezô mérkôzésre. A jegyirodák tájékoztatása alapján a fôvárosban és vidéken is jelentôs az érdeklôdés a Puskás Ferenc-stadionban rendezendô összecsapásra. Elôzetesen több mint háromezer belépô fogyott el, s ez lényegesen több a szokásosnál. A jegyek továbbra is megvásárolhatók a stadion jegypénztáránál, illetve országszerte az IBUSZ-irodákban 2500, 3500 és 6000 forintért.
Sérült nincs – Tököli Attila simogatta a lábfejét, amikor Dárdai Pállal ment csínbe egy labdáért, és Kenesei Krisztián combján fedezhettünk fel egy, a húzódások gyógyítására szolgáló tapaszt –, megy tovább a tesztelés: azaz a kapitány még nem döntötte el, hogy a sérült Gyepes Gábor helyén Juhár Tamást avagy Szekeres Tamást játszassa. A maradék tíz hely, úgy tűnik, fiksz, ennyi rejtély maradjon hát az ellenfélnek (is)…

A lengyeleknél, akik már-már misztikus megközelítésből kezelik a mecscset, az egyik rádióadó megszólaltatott egy illetőt, aki (állítólag…) belopódzott a tatai edzőtáborba, és titokban felvételeket készített a magyar csapat munkájáról. A sztori jó, főleg annak tükrében, hogy a magunk kémtörténete kevésbé tartalmaz hisztérikus elemet: Gellei Imre optimizmusát az táplálja, hogy a "lengyelszakos” Csongrádi Ferenc legálisan térképezte fel nagy alapossággal Pawel Janas együttesét.

Azért senki ne higgye, hogy van elegendő ok az elbizakodottságra: a lengyel válogatott jelenlegi kiszámíthatatlansága az, ami óvatosságra int, és nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy szombat este 20 órakor az olasz Massimo de Santis várhatóan telt ház elé vezeti ki a csapatokat a chorzówi Slaski-stadionban.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik