A futballistákat talán már felismerik

Fájdalom, sok azután nem valósult meg az előre eltervezett programból. Ugyan az időjárás már valamivel kegyesebb volt a magyarokhoz, hiszen elállt végre az eső (így a szállodánkban a beáramló talajvíz is megrekedt a kétcentis szinten…), nem fújt a szél sem, de a szerdai felhőszakadás olyan károkat okozott a pályákban, hogy egyszerűen nem vállalták a fellépést az ellenfelek. Előbb a Zalaegerszeg partnere, az angol légierő válogatottja döntött úgy, hogy futballmeccs helyett a pilóták inkább a légi felderítést választják, majd a Fradinak szánt Spartak Trnava lépett vissza, így mindkét magyar együttesnek csak edzésre futotta.
Ezért aztán kellő terjedelemben foglalkozhatunk az olimpiai csapat szereplésével – de nehogy azt higgye valaki, hogy kényszerből tesszük, merthogy Róth Antal válogatottja igenis megéri a méltatást. A magyar fiatalok két mecscset tudtak le Cipruson, Larnaca városa mellett legyőzték a sokra taksált bosnyák együttest, majd Nicosiában ikszeltek a házigazdákkal (igaz, a meccs a 80. percben félbeszakadt). Ez utóbbit sem kell lebecsülni, hiszen irreális körülmények között játszottak a csapatok, sőt, a vízilabdában is a magyarok álltak közelebb a győzelemhez. Csak ugye a helyi bíró nem felejtette el, hogy hol is játszszák ezt a mérkőzést…
Aligha meglepő, hogy a Róth-garnitúrából több játékos is felkeltette néhány menedzser figyelmét. Amikor a bosnyákok elleni fellépésen két uraság a magyar futballisták nevéről és klubcsapatairól érdeklődött nagy szorgalommal, még azt hittük, a ciprusi szövetség kémleli a másnapi riválist. Aztán az említett urak megjelentek Nicosiában is, és további adatokat kértek a kollegialitás jegyében. Ha jól rémlik, Szabics Imre, Bodor Boldizsár, Tóth Balázs, Máté Péter, valamint Kabát Péter érdekelte őket különösebben – utóbbin kissé meglepődtünk, hiszen a csatár ugyebár nem volt itt az olimpiai válogatottal. Aztán gyorsan kiderült, hogy felebarátaink nagyon szeretik a magyar futballt, és ismerik Tököli Attila, valamint a Honvéd nevet is – a Kispestet meg a pontosság kedvéért megtanítottuk nekik.
Hogy a ciprusi menedzserek leselkedéséből és lelkesedéséből összejön-e valamilyen szerződés egy-egy hazánkfia számára, azt nem tudhatjuk, mindenesetre ők elégedettek voltak a válogatottal. Persze ennél sokkal mérvadóbb, hogy Róth Antal is hasonlóképpen érzett.
"Nagyon hasznos felkészülés volt ez a két mérkőzés, és az eredmények alapján nyugodtan mondhatom, hogy megfelelő volt a csapat hozzállása – mondta a szövetségi edző. – A bosnyákokat jegyzik Európában, az ellenük elért siker mindenképpen biztató, a másik meccsen pedig ugyan a játékot nem tudom kiemelni, mert nagyon csúnya időben kellett futballozniuk a srácoknak, de az akarattal nem volt gond.”
De nem ám. Meglepően nagy iram jellemezte ugyanis mindkét mérkőzést, és bizony a kemény játék áldozatokat is követelt. Az egyik ciprusi védő egy összecsapást követően súlyos sérülést szenvedett, bár szerencsére az első hírekkel ellentétben a lába nem tört el. A magyar oldal sem úszta meg, két játékos is a leátóról nézte már a második fellépést – jó a rosszban, hogy legalább nem áztak meg, és kaptak emlékbe egy Lakatamilasz-sálat.
"Bajzát Péter ugyebár már a vasárnap esti edzésen megsérült, Weitner Ádám pedig a bosnyákok ellen kapott egy nagy rúgást. Szerencsére igazán komoly baj egyikükkel sincs, tíz nap múlva mindketten elkezdhetik az edzéseket” – hangzott a kapitány veszteségjelentése.
Nincs akadálya tehát annak, hogy a sérültek hamarosan felépüljenek, játsszanak klubcsapataikban, és ott legyenek március végén, valamint április elején a két nagyon fontos Európa-bajnoki selejtezőn. A lengyelek és a svédek következnek ugyanis, és mivel az eddigi két mérkőzésén három pontot szerzett a válogatott, nagyon elkelne két kiemelkedő eredmény. Mondjuk a Cipruson produkált egy győzelem, egy döntetlen mérleggel bízvást kiegyeznénk…
Kezdik tehát megismerni a magyar srácokat Európában – mondjuk, nem lenne baj, ha odahaza is ez lenne a helyzet… Mert mégiscsak furcsa kissé, hogy az egyik, Cipruson dolgozó forgatócsoport magyar riportere odament Szélesi Zoltánhoz, és "Imre, szeretnék néhány szót váltani veled!” felkiáltással magával cipelte a védőt. Az újpesti bekk becsületére legyen mondva, nem verte át a kollégát, és nem adott kétórás interjút a korábbi grazi és a várható nürnbergi élményekről Szabics nevében…