Még veszélyes a bolgár bal lába

Lisztes Krisztiánnak szerencséje volt, hiszen kerülő nélkül, közvetlenül jutott el Larnacába. Ô érkezett meg elsőként, és a szobájában pihenve emésztgethette a szombat este történéseit: csapata, a Werder Bremen ugyanis hazai pályán szenvedett vereséget attól a 1860 Münchentől, amelyet a hétközi kupameccsen simán megvert, ráadásul a magyar légiós csak az utolsó percre szállt be, lényegében labdához sem ért a lefújásig.
– Nem mondhatom, hogy remek passzban vagyok – szomorkodott vasárnap délután a larnacai Hotel Golden Bay társalgójában, miközben a küldöttség később érkezett tagjai a bejelentkezéssel foglalatoskodtak. – Előbb megsérültem, majd amikor újra játszhattam, Hamburgban az egész csapat gyengén szerepelt. Nem voltam rosszabb senkinél, mégis kimaradtam, a München elleni kupameccsen viszont jól futballozva, simán győzött a csapat, de sajnos, nélkülem. Az edző úgy döntött, hogy most sem tesz a kezdők közé, de ettől még nem megyek a falnak. A Bundesligában meg kell szokni, hogy senkinek sincsen bérelt helye, és ha egy Ailtont le lehet zokszó nélkül ültetni a kispadra, akkor nekem sincs okom a sértődésre.
– A Bremen a harmadik helyen állt a forduló előtt, a tavaszt viszont gyengén kezdte. Melyik az igazi arca, az őszi vagy ez a mostani?
– Remélem, hogy az őszi, de ne felejtsék el, mi akkor is rosszul kezdtük az idényt. Sőt, mi rendszerint rosszul kezdünk, és csak később lendülünk bele, de fogalmunk sincs, ennek mi lehet az oka. Most is, az első félidőben két-három góllal kellett volna vezetnünk, ehelyett megvertük saját magunkat.
– A válogatott mérkőzésére gondolva az eredménytelenség és a mellőzés nincs hatással a formájára és az önbizalmára?
– Talán furcsán hangzik, de egyáltalán nem érzem úgy, hogy rossz formában lennék. Azt mindig tudom, hogy ha hullámvölgybe kerülök, de most erről szó sincsen. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan újra ott leszek a csapatban, és újra sorra nyerjük majd a meccseket. Ami pedig a válogatottat illeti: a bolgárok elleni meccs kimondottan jól jön nekem. Segíthet, hogy teljesen magamra találjak, az esetleges siker sokat lendítene az önbizalmamon is.
– Az edzője is ennyire lelkesen fogadta a válogatott találkozójának a hírét?
– Nem beszéltem vele erről, de ő mindig mindenkit elengedett. Csak ritkán kér olyat, hogy lehetőleg ne játsszunk többet egy félidőnél, szerintem még büszke is rá, hogy válogatott labdarúgók szerepelnek a csapatában.
– Stuttgartban együtt játszott a bolgárok talán legtekintélyesebb futballistájával, Krasszimir Balakovval, sőt, a sajtó nagy vetélytársakként emlegette önöket. Milyen a viszonyuk egymással?
– Kimondottan jó. Azt nem állítom, hogy naponta vagy hetente beszélünk egymással, de olykor felhívjuk a másikat, például a Stuttgart és a Fradi meccsei előtt is beszélgettünk.
– Ha a kapitány megkérné, mondjon róla néhány szót a többieknek, mit mondana, mire hívná fel a figyelmet?
– Balakov már benne van a korban, mégis tökéletes fizikai állapotban futballozik. A védekezéssel nemigen törődik, ezt nem is kérik tőle, de ha nála van a labda, roppant nehéz elvenni tőle. A bal lába csodálatos, a szabadrúgásai életveszélyesek, tehát nem szabad faultolni a tizenhatos előterében, aki pedig éppen találkozik vele, annak meg kell előznie, mert szabályosan tényleg nehéz leszerelni. Egyébként úgy tudom, a nyáron visszavonul, és a Stuttgart menedzsereként dolgozik tovább.
– A Bundesligában játszik még a bolgár keretből Daniel Boromirov, Martin Petrov és Dimitar Berbatov is. Róluk mit mondana?
– Berbatovról például most csak az jut az eszembe, hogy szombaton gólt rúgott nekünk… Összességében egyébként mindegyik bolgárról elmondható, hogy technikailag kifogástalanul képzettek, a fizikális adottságaik kiválóak. Rosszat nem is tudok mondani róluk, talán Berbatovról annyit, hogy nagyon sok helyzet kell neki a gólhoz, de ő is remek futballista. Bár edzőmeccset játszunk majd egymással, roppant nehéz dolgunk lesz ellenük.