Babos Gábor Bredában maradt

2003.02.01. 21:38
Címkék
Január 31-én éjfélkor véget ért az átigazolási időszak a nemzetközi porondon, Babos Gáborért nem jelentkezett a Feyenoord, Ajax, Barcelona trió egyik tagja sem, ez pedig azt jelenti, hogy a kapus az idény végéig biztosan a NAC Bredában marad. "Továbbra is tartom, hogy inkább kacsa, mint valóság volt a Barcelona felbukkanása. Nem bánom, hogy maradok Bredában, nagyon jól érzem magam, most csak az a feladatom, hogy a NAC-cal kiharcoljam a nemzetközi porondra jutást  nyilatkozta lapunknak a magyar kapus.
A Babos ügyeivel foglalkozó Varga Sándor menedzsert Törökországban értük utol. "A Barcelonánál már két és fél éve tudnak Babosról – nyilatkozta Varga Sándor. – Többször is volt arról szó, hogy elviszik Gabit, de korábban rendre csak arról volt szó, hogy második vagy harmadik számú kapusként számítanak rá. Most viszont nem így lett volna. A közelmúltban volt egy éles tárgyalásunk, végül nem egyeztünk meg, de az érdeklődés komoly volt. De nem kell aggódni, Babosnak még van tíz jó éve kapusként, ha így folytatja, akkor a nyáron rangos csapatok ajánlatai közül válogathat. A szerződésében szerepel egy összeg, négymillió dollár, annyiért bárki, bármikor elveheti. Néhány éve a Feyenoord hajlandó lett volna ennyit áldozni rá, de akkor a NAC miatt meghiúsult az üzlet. Most pang a piac, ennyit aligha áldoz bárki is egy kapusra, az érdeklődők inkább megvárják, amíg lejár a szerződése.”A menedzser elmondta, az is elképzelhető, hogy nem Hollandiában vagy Spanyolországban talál magának új klubot a magyar hálóőr. Az ok, hogy a török Fenerbahce a nyáron alighanem megválik Rüstü Recbertől, akit az Arsenal venne meg a legszívesebben. A vébén csodákat művelő hálóőr helyére pedig állítólag Babos is eséllyel pályázhat. "Ha most kellene választani, akkor talán a Fenert ajánlanám neki. Az itteni körülmények alkalmasak arra, hogy a csapat állandó szereplője legyen a Bajnokok Ligájának, ráadásul van vagy húszmillió szurkolója. Persze, a Barcelona az a Barcelona…” – vázolta a jövőbeli lehetőségeket Varga Sándor.
Legfrissebb hírek

Vb 2026 : A spanyol válogatott 15 millió dollárt adózhat a pénzjutalmából

Foci vb 2026
3 perce

Kassai Viktor, Vad II István és Fábián Mihály is örül a nettó játékidő növelésének

Foci vb 2026
12 perce

Montreali tenisztorna: Sinner és Djokovics is visszalépett

Tenisz
12 perce

A PSG-ből szerződtetett középpályást az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
47 perce

Akpe Victory: Hittel, szívvel és kemény munkával jutok előre

Labdarúgó NB I
49 perce

Keddig kell dönteniük a részévételről azoknak, akik neveztek a Balaton-átúszásra

Csupasport
1 órája

Ivica Skelin: A legfontosabb a gyorsaság és a szervezettség

Kosárlabda
1 órája

Norris letaszította az élről a Ferrarit a hungaroringi időmérő előtt

F1
1 órája