A kapitány dubai előadása

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.01.22. 20:23
Címkék
Harminc Celsius-fokos hőség, gyönyörű táj –mindez úgy hangzik, mint egy valóságshow fődíja. Gellei Imre szövetségi kapitány azonban nem egy kukkolós műsor győzteseként utazhatott Dubaiba, annál sokkal többet tett a túráért: az al-Ahli együttese névre szóló meghívót postázott a szakembernek, amelyben arra kérték, meghívott vendégként vegyen részt az arab országban megrendezett utánpótlástornán. Gellei Imre nem egyedüli magyarként volt jelen, hiszen a Győr tizenhét éves futballistái a Paris Saint-Germain, a Boca Juniors, a házigazda al-Ahli együttesével, valamint Egyiptom, Marokkó és Libanon válogatottjával mérkőztek, s végül az ötödik helyen végeztek. A kapitánynak különösen jól jött a meghívás, hiszen a sorozattal egy időben a német Energie Cottbus is Dubaiban táborozott, így a Sahtar Donyeck és a Rangers ellen is megnézhette a válogatott Lőw Zsolt játékát. Persze akadt még dolga bőven, például egy egész napos utánpótlás-konferencián kellett előadást tartania. "A tehetséggondozásról és a kiválasztásról, valamint az utánpótláscsapatok versenyeztetéséről kellett beszélnem –emlékezett vissza Gellei. –Rengeteg kérdést kaptam a külföldi kollégáktól, akik szintén előadásokat tartottak, így én is sok tapasztalatot szerezhettem, Hegedűs Gábor, a Debreceni Olasz Focisuli vezetője pedig a Bozsik-kettő programról beszélt. Kiderült például, hogy csak Párizsban kétszázhúszezer igazolt futballista van, és mindegyik fiatal nagy játékos szeretne lenni, mert fontos számukra a labdarúgás. A dubai tornát megnyerő argentin Boca Juniors tízezer gyermeket foglalkoztat, és a szülőket anyagilag támogatják. Itt a tehetségek három évet kapnak a bizonyításra, ha nem sikerül feljebb lépniük, eladják őket.”A kapitány tehát megismert néhány lehetőséget, amelynek alapján el lehetne kezdeni idehaza is a már régóta emlegetett utánpótlásreformot…
Legfrissebb hírek

Tour de France: dráma, könnyek és fordulat a királyetapon

Kerékpár
1 perce

A versenyképesség megőrzése a legfőbb cél az élvonal aranyérmesénél

Labdarúgó NB I
4 perce

Bánáti Kevin tudja, a bajnokcsapattól mindenki győzelmet vár

Európa-konferencialiga
7 perce

Bondár Anna ismét bejutott a hamburgi döntőbe

Tenisz
22 perce

Kiderült, hogy kik képviselik a magyar színeket a Hungarian Darts Trophyn

Egyéb egyéni
32 perce

Sike József aranyérmes az 50 méteres 40 vegyes számban a mozgócéllövő vb-n

Egyéb egyéni
37 perce

NB II: FC Nagykanizsa–Diósgyőri VTK

Labdarúgó NB II
38 perce

Marco Rossi: Minden pilótának olyannak kellene lennie, mint Antonelli

F1
49 perce