Paralimpia: zárónap úszásban és vívásban - előzetes

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.09.08. 08:17
Három úszó, valamint kerekesszékes vívásban a férfi tőrcsapat lesz érdekelt magyar részről a két sportág szombati zárónapján a londoni paralimpián.

Az uszodában az 50 gyorson ezüstérmes Tóth Tamás ezúttal 100 mellen, míg Illés Fanni és Engelhardt Katalin 100 gyorson indul.

Vívásban a hatodik paralimpiáján szereplő, háromszoros aranyérmes Szekeres Pál, továbbá Mató Gyula és a tőrözők egyéni küzdelmeiben kedden bronzérmes Osváth Richárd alkotta magyar csapat elsőként a favoritnak tartott Kínával találkozik.

Kanyó Zsolt gerelyhajításban indul délelőtt – a váci atléta előzetesen azt mondta, hogy remélhetőleg megjavítja a 27.44 m-es egyéni csúcsát, és egy hatodik hely már szép eredmény lenne az első paralimpiáján.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik