London 2012: a legjobb harmincba kerülne a magyar kerekes

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.18. 13:00
Címkék
A legjobb harminc közé szeretne bekerülni a londoni olimpia jövő szombati mezőnyversenyében a kerékpáros Lovassy Krisztián, a futam egyetlen magyar indulója. Ha a befutó előtti sprintre a mezőny elejével érkezne, akkor szerencsével a dobogóra kerülést sem tartja kizártnak.

A 24 éves bringás szerdán a Városligetben mutatta be Carrera típusú olimpiai gépét. A váz csupán 1400 gramm, maga a kerékpár kicsit több, mint 7 kilót nyom, és húsz sebességes. A meghajtásánál elöl a nagyobbik fogaskerék 53, a kisebbik 39 fogú, hátul pedig 11-23 fogú kerekek vannak felszerelve. Hozzátette: ez a gép kicsit nehezebb, mint a korábbi, de merevebb, és ez a sprinteknél nagy segítség. A régi bringájáról babonából a nyerget áttetette.

A versenyző ruházata speciálisan az olimpiára készült. A mez – amelyet már jóváhagyott a szervezőbizottság – piros-fehér-zöld színű, és magyaros motívumok díszítik.

Az olimpiai pályával kapcsolatban Lovassy elmondta, hogy nem olyan nehéz, mint a júniusi, magyar bajnoki pálya, amelyen bronzérmes lett.

„A táv közel 250 km lesz, és van egy szakasz, amelyet többször is meg kell tenni. Ebben van egy 1800 méteres emelkedő, de nem túl vészes, hiszen olyan áttétellel meg tudom mászni, hogy elöl a nagyobbik fogaskereket használom" – mondta Lovassy. Kitért rá, hogy a teljes útvonalon két nappal a viadal előtt lehet edzeni, bizonyos részeken pedig akár más napokon is. Ezen kívül fel kell készülni az esőre is, hiszen Londonban gyakran esik. Hozzátette: úgy érzi, mintha a britek legnagyobb sztárjuknak, a sprinter Mark Cavendishnek építették volna a pályát.

Lovassy kísérője az olimpián Takács Gyula lesz. Stubán Ferenc szövetségi kapitány nem utazik. Ő megjegyezte: a versenyzőnek azért lesz különösen nehéz dolga, mert a 145 fős mezőnyben nincs segítője, míg egyes országok akár öt bringást is indíthatnak, és a futam alatt tudják egymást támogatni.

Ha például a magyar induló defektet kapna, akkor a mezőnyt kísérő úgynevezett semleges kocsiból kérhet pótkereket, és előre le kellett adni, milyen méretű és típusú gumit, illetve felnit használ. A viadal alatt a szervezők által biztosított autóból Takács Gyula nyújthat neki segítséget.

Lovassy az olimpia előtt rajthoz áll a hétvégi, Szerencs-Miskolc-Isaszeg-Budapest útvonalú Central European Tour-on, majd kedden repül Londonba, és a tervek szerint már a szombati futam estéjén hazatér.

Legfrissebb hírek

NB I: ETO FC–Újpest FC

Labdarúgó NB I
11 perce

Felkészülés: döntetlent játszott a DAC az al-Garafával

Labdarúgó NB I
11 perce

Történelmi magyar aranyérem a röplabdázók egyetemi Európa-bajnokságán

Röplabda
14 perce

Dárdai parádés gólt ollózott, a Puskás Akadémia fordított a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
23 perce

Potyogtak a gólok Kisvárdán, négy góllal nyert a Paks

Labdarúgó NB I
25 perce

A DEAC 14 gólig meg sem állt, a Kelen 11-esekkel ment tovább a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
31 perce

Kosárlabda: simán nyert az U20-as női válogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
34 perce

Gyönyörűen felújított sportközpontot avattak Balkányban

Labdarúgó NB II
41 perce
Ezek is érdekelhetik