London 2012: Phelps rekordra tör - tíz számban indulna

Vágólapra másolva!
2012.06.19. 16:50
null
Michael Phelps Londonban kettővel megjavítaná athéni és pekingi éremrekordját (Fotó: Action Images)
A 2008-as olimpián nyolc aranyérmet szerző Michael Phelps a pekinginél kettővel több, azaz tíz számban szeretne indulni a londoni olimpián – s mindegyikben éremért szállna harcba. A 27 éves amerikai úszó hét számban indul el a jövő hétfőn kezdődő amerikai válogatón, és ha mindegyikben kivívja az olimpiai szereplést, a három váltónak automatikusan a tagjává válik.

 

Phelps a 100 és a 200 méteres férfi gyorsúszás mellett 100 és 200 méteres pillangóban, 200 méter háton, illetve 200 és 400 méter vegyesen indul el az omahai válogatóversenyen. Pedig Peking után még azt mondta, a 400 vegyesről le kell mondania, hogy a többi számra megfelelően felkészüljön, de az utóbbi időben olyan jó formában érezte magát, hogy elvállalja a szereplést.

A 100 méter gyors és a 200 hát ráadásul új szám a pekingiekhez képest. A 4x100 és 4x200 méteres gyorsváltóban, illetve a 4x100-as vegyes váltóban automatikus tagságot szerezne, ha a számokban sikerül kivívnia az indulást.

Több számban, köztük a váltóban Ryan Lochte lesz a fő riválisa a válogatón és – Cseh Lászlóval együtt – az olimpián is.

Phelps nyolc aranyérmes pekingi teljesítménye olimpiai rekord (Athénban is nyolc érmet szerzett), ennél több érmet egyetlen sportoló sem nyert egy olimpián.

Legfrissebb hírek

Olimpia 2040: Varsó megkezdte a kandidálás előkészítését

Egyéb egyéni
2025.11.28. 13:31

A berlini városvezetőség kitart az olimpiai pályázat mellett

Egyéb egyéni
2025.11.28. 12:05

Szőke Alex: Valamiért mindig a nehezebb utat kapom

Birkózás
2025.11.23. 07:54

Népszavazás dönt Észak-Rajna-Vesztfáliában az olimpiai pályázatról

Egyéb egyéni
2025.11.20. 16:25

Világkupanyitány a gyorskorcsolyázóknál: lesz ez még jobb!

Téli sportok
2025.11.17. 18:32

Tóth Dávid: Képesek vagyunk megszerezni az összes kvótát

Kajak-kenu
2025.11.14. 09:20

A Dél-afrikai Köztársaság pályázna a 2036-os vagy a 2040-es nyári olimpiára

Egyéb egyéni
2025.11.13. 16:57

Los Angeles 2028: elkészült az úszóversenyek programja, Kós kétszer is döntőzhet egy nap

Úszás
2025.11.12. 19:21
Ezek is érdekelhetik