London 2012: két atlétánk már teljesítette az olimpiai szintet - kvótahelyzet

Vágólapra másolva!
2011.07.20. 17:22
null
Pars Krisztián már teljesítette a londoni induláshoz szükséges szintet (Fotó: Action Images)
Címkék
Sorozatunkban annak járunk utána, hogy a bő egy év múlva kezdődő londoni olimpia előtt mely sportágakban hogyan lehet kvótákhoz jutni, illetve azokban a sportágakban, amelyekben már meg lehetett szerezni ezeket, hogyan állnak a magyar sportolók. Ezúttal az atlétika került terítékre.

 

Az atlétáknál nem változott a program Peking óta, azaz 47 versenyszámban osztanak aranyérmeket, amelyekért nagyjából 2000 versenyző küzd majd. A létszámot azért lehet csak nagyjából megjósolni, mert ez az egyik sportág, amelyben nem kvótákat osztanak szét, hanem a versenyzőknek különböző szinteket kell teljesíteniük a részvételhez.

AZ NSO AJÁNLJA – KVÓTAHELYZET
Csapatsportágak
Asztalitenisz
Íjászat
•Triatlon
• Öttusa

Egy nemzet versenyszámonként maximum három indulási jogot szerezhet, ha versenyzői mindhárman teljesítik az IAAF A-szintjét a kvalifikációs időben. Ha csak ketten teljesítik azt, akkor értelemszerűen csak két versenyző indulhat. Egy versenyző akkor is indulhat, ha a gyengébbik, B-szintet teljesíti. Ha háromnál többen érik el egy nemzetből az A-szintet a negyedik atlétát tartalék versenyzőként lehet nevezni. Ha a B-szintet érik el többen, akkor csak egy atléta nevezhető.

Azon nemzetek, amelyeknek atlétái nem értek el megfelelő szintidőt egyik versenyszámban sem, maximum egy-egy férfi és női atlétát nevezhetnek a játékokra, de szintidő nélkül senki sem indulhat a kombinációs számokban, 10000 méteren és a 3000 méteres akadályfutásban.

Egyedül a váltószámokban nincsenek szintek, ezekben azok a nemzetek indíthatnak egy csapatot, ha az IAAF 2012. július 8-i ranglistáján a legjobb 16 között szerepelnek. Ezekben a számokban maximum hat atléta nevezhető.

A szinteket 10 000 méteren, maratoniban, gyaloglásban, tízpróbában és hétpróbában idén január 1-jétől lehet teljesíteni, a többi versenyszámban május 1. óta tart a kvalifikációs időszak.

100 m, 200 m, 400 m, 110/100 m gát, 400 m gát versenyeken a megengedettnél nagyobb hátszeles és a kézzel mért idők nem számítanak, a maratoni futásban és a gyalogló versenyszámokban pedig a pályának meg kell felelnie az IAAF előírásainak, s ezekben csak a nemzetközi szövetség által meghatározott versenyeken lehet a szinteket teljesíteni.

Miután már javában tart a kvalifikációs időszak, a magyar atléták sem tétlenkedtek, ketten – a kalapácsvető Pars Krisztián és a 110 méteres gátfutó Kiss Dániel – már teljesítették a londoni induláshoz szükséges szintet. Jelen pillanatban további nyolc versenyző B-szinttel indulhatna az olimpián.

ATLÉTIKA
Az olimpiai szintek Férfiak: A-szint B-szint Nők: A-szint B-szint
100 méter 10.18 mp 10.24 11.29 11.38
200 méter 20.55 20.65 23.10 23.30
400 méter 45.25 45.70 51.50 52.30
800 méter 1:45.60 1:46.30 1:59.90 2:01.30
1500 méter 3:35.50 3:38.00 4:06.00 4:08.90
5000 méter 13:20.00 13:27.00 15:15.00 15:25.00
10 000 méter 27:45.00 28:05.00 31:45.00 32:10.00
Maratoni 2:15:00 2:18:00 2:37:00 2:43:00
3000 m akadály 8:23.10 8:32.00 9:43.00 9:48.00
110/100 m gát 13.52 13.60 12.96 13.15
400 m gát 49.50 49.80 55.40 56.55
20 km gyaloglás 1:22:30 1:24:30 1:33:30 1:38:00
50 km gyaloglás 3:59:00 4:09:00
Magasugrás 2.31 m 2.28 1.95 1.92
Rúdugrás 5.72 5.60 4.50 4.40
Távolugrás 8.20 8.10 6.75 6.65
Hármasugrás 17.20 16.85 14.30 14.10
Súlylökés 20.50 20.00 18.35 17.30
Diszkoszvetés 65.00 63.00 62.00 59.50
Kalapácsvetés 78.00 74.00 71.50 69.00
Gerelyhajítás 82.00 79.50 61.50 59.00
Tíz-/hétpróba 8200 pont 7950 6150 5950
Legfrissebb hírek

F1 75: Senna és az „istenek köre” az egyetlen Donington Park-i futamon

F1
19 perce

Nem jutott be az elődöntőbe a női válogatott az ülőröplabda Eb-n

Röplabda
26 perce

Férfi kosárlabda NB I: amerikai hátvéddel lett teljes a DEAC kerete – hivatalos

Kosárlabda
34 perce

A Videoton ügyvezetője a klubhonlapon reagált a szurkolói fórumokon olvasható kérdésekre

Labdarúgó NB II
59 perce

Mindkét szövetségi kapitány bizakodó a kajak-kenu vb előtt

Kajak-kenu
1 órája

Kós Hubert a vb-bronz után bejelentette, hogy nem indul 100 méter pillangón

Vizes vb 2025
1 órája

Felkészülés: hatalmas baklövés okozta az Arsenal vesztét a Tottenham ellen

Angol labdarúgás
1 órája

Kopeczky Lajos: Most már nem titok, a Ferencváros volt mindig a csapatom

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik