Légiósok: Vass Ádám pályára lépett a Wroclawban

Vágólapra másolva!
2013.09.07. 14:25
Mint ismeretes, Vass Ádám a héten orvosi vizsgálatra utazott a lengyel élvonalbeli Slask Wroclawhoz, és ma egy felkészülési mérkőzésen már pályára is lépett a 2012-es lengyel bajnok színeiben.

A Slask Wroclaw ma a szomszédvárnak számító Katowice másodosztályú csapatát fogadta felkészülési mérkőzésen. Az élvonalbeli csapat meglepetésre 2–1-es vereséget szenvedett.

A wroclawiaknál kezdőként lépett pályára, és végig is játszotta a mérkőzést a magyar középpályás, Vass Ádám.

A héten már beszámoltunk róla, hogy a jelenleg szabadon igazolható 24 éves futballista orvosi vizsgálatra érkezett a Slaskhoz, és amennyiben az orvosin megfelel, akkor elkezdődhetnek az egyeztetések a szerződtetéséről.

Vass a jelek szerint az első akadályt sikerrel vette, de a vezetők valószínűleg szerették volna játék közben is felmérni. Mint ismeretes, a védekező középpályás a nyáron szakított a kolozsvári CFR-rel, és azóta szabadon igazolható, az elmúlt hetekben a Ferencvárossal tréningezett.

 

Legfrissebb hírek

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
18 órája

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Az FC Kassa nem bírt a Slask Wroclawval felkészülési mérkőzésen

Minden más foci
2025.06.27. 18:40

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Fehérvár: végleg megvették a kölcsönben lévő védőt, de aligha marad – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 13:02

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48
Ezek is érdekelhetik