Légiósok: Hajnal visszavonulása után segítene a magyar focin

Vágólapra másolva!
2013.11.07. 12:49
Nehéz mérkőzés vár az Ingolstadtra a német másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Bundesliga 2.) hétvégi fordulójában: Hajnal Tamás csapata a VfR Aalent fogadja. A magyar szélső az összecsapás mellett beszélt jövőbeli terveiről és a hollandok elleni 8–1-es vereségről is.

„Egy vereség sohasem jó, de ez különösen keserű volt – utalt az amszterdami zakóra Hajnal Tamás a donaukurier.de-nek. – Ugyanakkor a románok elleni 2–2 még bosszantóbb volt, 2–1-re vezettünk és a 93. percben gólt kaptunk. Remélem, ezek a dolgok felnyitják a szemeket és a megfelelő koncepcióval kezdenek el építkezni otthon. Aktív pályafutásom befejezése után szívesen segítenék a magyar futballban."Hajnal Tamás a donaukurier.de-nek. – Ugyanakkor a románok elleni 2–2 még bosszantóbb volt, 2–1-re vezettünk és a 93. percben gólt kaptunk. Remélem, ezek a dolgok felnyitják a szemeket és a megfelelő koncepcióval kezdenek el építkezni otthon. Aktív pályafutásom befejezése után szívesen segítenék a magyar futballban."

Az Ingolstad – mely a harmadik legkevesebb gólt (12) szerezte a másodosztályban eddig – azzal az Aalennel találkozik, mely a második legkevesebb gólt kapta (11-et).

„Először is stabillá kell tennünk a csapatot, ez a legfontosabb. A védekezésünknek jól kell működnie – tért át a pénteki bajnokira Hajnal. – Már megmutattuk, hogy a rögzített szituációkból veszélyesek tudunk lenni, de ennél többre is képesnek kell lennünk."

Hajnal Tamás nyilatkozatát Egervári Sándorról ide kattintva tekinthetik meg.

Legfrissebb hírek

Zsóri Dániel gólpasszának és góljának köszönhetően nyert az Arad – videó

Légiósok
10 órája

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék az Arsenal ellen; Gazdag egykori csapata otthonában léphet pályára

Légiósok
18 órája

Légióskörkép: Styles parádézott, Baráth fontos gólja után közel a Raków bajnoki címe

Légiósok
19 órája

MLS: Sallóiék történelmi győzelmet arattak a címvédő Galaxy ellen

Minden más foci
22 órája

Lőw Zsolt: Ha a félidőben ajánlották volna fel, nem írom alá a döntetlent, de...

Német labdarúgás
2025.05.04. 11:45

Sallói Dániel: A győzelmekre és a rekordokra vagyok a legbüszkébb

Légiósok
2025.04.30. 20:15

Újabb legenda szerint kell Kerkezzel erősíteniük Szoboszlaiéknak

Angol labdarúgás
2025.04.30. 18:22

Megdolgoztatták Szoboszlai Dominiket, válaszul kihozta győztesnek Cristiano Ronaldót

Légiósok
2025.04.30. 12:40
Ezek is érdekelhetik