Légiósok: a lengyel élvonalba igazolt, a kiesés ellen küzdhet a válogatott támadó

Vágólapra másolva!
2022.03.10. 23:43
null
Varga Roland a lengyel élvonalba igazolt (Fotó: termalica.brukbet.com)
A lengyel élvonalba igazol a legutóbb az Egyesült Arab Emírségekben légióskodó Varga Roland. A 24-szeres magyar válogatott játékos június 30-áig szóló szerződést írt alá a liga utolsó helyén álló Niecieczánál.

 

 

A 32 esztendős szélső múlt nyáron igazolt az al-Ittihad Kalbához, ahol azonban mindössze 12 meccs, nulla lőtt gól és ugyancsak nulla gólpassz után létszám felettivé vált, s már január óta tudni lehetett, hogy új csapatot keresnek a számára.

A válogatott támadó rögvest kulcsfontosságú meccsen bizonyíthat, pénteken ugyanis azzal a Zaglebie Lubinnal meccsel új csapata, amely mindössze három ponttal gyűjtött többet a bajnokság eddigi szakaszában.

Varga az MTK-nál lett profi futballista, később pedig Olaszországban, a Bresciában futballozott. 2010-ben az Újpestnél, egy évvel később a Foggiánál szerepelt kölcsönben. 2012 tavaszán hazatért, a Győri ETO, az FTC, majd ismét az MTK következett a karrierjében. A kék-fehérektől került 2021 júliusában az Emírségekbe.

A csatár a Nieciecza történetének második magyar légiósa, korábban Kecskés Ákos szerepelt a csapatban, s a 2017–2018-as idényben 13 mérkőzésen viselte annak szerelését.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik