Juhász Roland nem vágyik Trabzonba

Vágólapra másolva!
2013.01.22. 13:41
null
Juhász Roland még nem tudja, hová kerül (Fotó: Szabó Miklós – archív)
Újra az Anderlecht első csapatával készül Juhász Roland, ám ez nem azt jelenti, hogy a helyzete megváltozott a brüsszeli klubnál. Újabban azt hallani, a válogatott alapembere a Trabzonsporhoz szerződhet, ő azonban kevés esélyt lát (erre) a klubcserére.

– Tudja, mit játszott a Trabzonspor a hétvégi fordulóban?
– Tudnom kellene? – kérdezett vissza Juhász Roland, az Anderlecht 76-szoros magyar válogatott védője a Nemzeti Sportnak adott interjújában. – Persze hallom én is, hogy egyes hírportálok szerint a török klubnál folytatom a pályafutásomat, azonban egyelőre magam sem tudom, mit hoz a jövő. A menedzserem, Filipovics Vladan tisztában van azzal, mit szeretnék, éppen ezért csak akkor jelez, ha konkrétumokról tud beszámolni. Tudom, dolgozik az ügyön, de egyelőre nem szólt.

– Vagyis különösebben nem foglalkoztatja, hogy török internetes források szerint a Trabzonspor – amely vasárnapi meccsén hazai pályán három egyre kikapott a Karabüksportól – ötszázezer euró körüli összegért napokon belül szerződtetheti.
– Óvatosan kell kezelni az ilyen írásokat. A hétfői edzés előtt azt olvastam, az Anderlechtnél a nyáron lejár a szerződésem, vagyis a klub utoljára a mostani átigazolási időszakban kaphat pénzt értem. Ezzel szemben az az igazság, hogy még másfél évig érvényes a brüsszeliekkel kötött megállapodásom.

– Azt mondja, Filipovics Vladan tudja, az átigazolással kapcsolatban milyen igényei vannak Juhász Rolandnak. Beavatna bennünket is?
– Semmi sem fontosabb az állandó játéklehetőségnél, majd rögtön ezután következik, milyen körülmények közé kerülök. Ha már velem kapcsolatban a Trabzonsport emlegetik, meg kell jegyezni: természetesen Törökországban is található olyan hely, ahol a körülményeket nem érheti kritika – gondolok elsősorban Isztambulra –, ám nem vagyok biztos benne, hogy Trabzon városa pont ilyen. Az én értékrendemben csak a harmadik fontos tényező, hogy milyen szerződést tudok kötni.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, VÁLTOZOTT-E JUHÁSZ ROLAND KAPCSOLATA AZ ANDERLECHT VEZETŐEDZŐJÉVEL, ÉS HOGYAN KÉSZÜL A VÁLOGATOTT MECCSEKRE, KERESSE A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁT.

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított az FC Barcelona egyik legjobbja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2 órája

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 órája

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.19. 19:07

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
2025.08.19. 09:06

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.18. 22:00

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32
Ezek is érdekelhetik