M. B.
2023.09.22 13:44 Frissítve: 2023.10.19 14:37

Hoffenheim: Szalainak türelmesnek kell lennie – Matarazzo

Jó formában van a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) érdekelt Hoffenheim, amely sorozatban három bajnokit megnyert, de egyelőre kérdéses, a csapatban milyen szerepet játszhat a török Fenerbahcétól a nyáron szerződtetett magyar válogatott belső védő, Szalai Attila – a Süddeutsche Zeitung foglalkozik a témával.

 

Edzője szerint Szalai Attilának várnia kell az újabb lehetőségre (Fotó: Getty Images)

Az 1. fordulóban elszenvedett vereségre jól reagált a Bundesliga jelenlegi idényében a Hoffenheim. A Freiburg elleni kudarc után hamar összekapta magát a Pellegrino Matarazzo által irányított együttes, s sorozatban három győzelemmel javított: a Heidenheimet 3–2-re, a Wolfsburgot és az 1. FC Kölnt egyaránt 3–1-re gyűrte le a Szalai Attilát is foglalkoztató együttes.

A magyar válogatott belső védő ezen mérkőzések felén játszott – a Freiburg ellen egy félidőt játszott (a szünetben lecserélték, miután öngólt hozott össze), a Wolfsburg ellen végig a pályán volt, míg a Heidenheim és legutóbb a Köln elleni találkozót a kispadról nézte végig. Matarazzo ezeken a meccseken a Brooks, Kabak, Vogt hármasnak szavazott bizalmat, míg a Wolfsburg ellen Kabak sérülés miatt nem játszott. A Süddeutsche Zeitung szerint azon a mérkőzésen ezért szerepelhetett Szalai, akinek a helyén egyébként  a 31 éves Kevin Vogt játszik a védelem tengelyében.

A helyzet az, hogy komoly konkurencia van minden egyes poszton. Nem akarom egymáshoz hasonlítgatni a játékosokat, de mindenkinek megvannak a maga erősségei. Az elmúlt néhány meccsen jól ment a játék, Kevin Vogt pedig kiválóan tette a dolgát. Szalainak türelmesnek kell lennie, és meg kell várnia az újabb lehetőséget, hogy bizonyítson” – beszélt a magyar bekk helyzetéről a Hoffenheim mestere, Pellegrino Matarazzo.

2023.11.27 19:00:16

Légiósok nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. A kapitány élesben tesztelte, mire képes.

2023.11.25 23:07:39

Légiósok nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY.Amikor könnyeivel Marco Rossi zakóját áztatta, egy egész ország szerette meg.

2023.11.24 19:17:48

Légiósok nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Ha Szoboszlai ezt is megugorja, az lenne csak méltó a magyar labdarúgás napjához!

2023.11.06 14:07:00

Légiósok nemzetisport.hu

A Bundesligában Leipzig–Freiburg mérkőzés lesz, de a magyar válogatott mezőnyjátékosai mindkét csapatban sérültek.