Légiósok: nem zárható ki, de kicsi az esély Lang Ádám klubváltására

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2024.08.27. 12:36
Lang Ádám kispadra szorult az Omoniában, de bízik abban, hogy lehetőséget fog kapni az új edzőtől (Fotó: Koncz Márton)
A németországi Eb-n is szereplő, 70-szeres válogatott Lang Ádámot még egy évig szerződés köti a ciprusi Omoniához, de ebben az idényben tétmeccsen csupán 11 percet játszott, és kimaradt Marco Rossi szövetségi kapitány legfrissebb keretéből. A helyzetéről menedzserénél, Illés Zoltánnál érdeklődtünk.

 


„A nyári felkészülés elején az Omonia új edzője azt mondta Lang Ádámnak, hogy számít rá, viszont mivel az Európa-bajnokság miatt később csatlakozott a csapathoz, volt egy kis lemaradása a többiekhez képest, ezért a Konferencialiga-selejtező 1. fordulójában nem került be a kezdőcsapatba – nyilatkozta a Nemzeti Sport megkeresésére a védő menedzsere, Illés Zoltán. – A selejtezők során eddig hatból hat meccset nyert a csapat, így érthető, hogy Vladas Drambauskas nem változtatott a győztes kezdőn. Az Omonia azonban várhatóan főtáblára kerül, és a múlt héten elkezdődött a bajnokság is, bízunk abban, hogy a kettős terhelés mellett Ádám is lehetőséget fog kapni.”

A korábban a Fehérvár FC-t is búcsúztató Omonia az azeri FK Zira ellen 6–0-ra nyert múlt héten a selejtező rájátszásában, így valóban arra lehet számítani, hogy ősszel is szerepelhet a nemzetközi porondon. Ezzel együtt megfelelő ajánlat esetén Lang nem zárkózik el a váltástól, hiszen szeretne minél többet játszani, hogy visszakerülhessen a válogatott keretbe, ám menedzsere kis esélyt lát arra, hogy a nyári piaci zárás előtt sor kerülhet az átigazolásra.
 

Vannak érdeklődések, külföldről és itthonról is. Az NB I-ből három csapat is érdeklődött, de az ETO, mellyel hírbe hozták Ádámot, nincs köztük. Azonban mivel a legtöbb szóba jöhető országban már csak napok vannak hátra a nyári átigazolási időszakból, kis esélyt látok arra, hogy még most létrejöhet az átigazolás. Abban bízom, az Omoniában is bizonyítani tudja az őszi szezonban, hogy lehet rá számítani” – tette hozzá a játékosügynök. 

 

Legfrissebb hírek

Klubja tette közzé, Németh Andrást meghívta Marco Rossi a magyar válogatottba

Magyar válogatott
9 órája

Mourinho: Nem voltak okosak, akik megtámadtak, mert nem ismerték a múltam

Minden más foci
10 órája

Dupla Tízes: Valódi esélye van Liverpoolba vagy Madridba szerződnie Kerkeznek?

Légiósok
10 órája

Willi Orbánt is kritizálták a csapat gyenge formája miatt a Leipzig szurkolói

Német labdarúgás
11 órája

Európában javíthat Bolla Bendegúz Rapid Wienje

Európa-konferencialiga
16 órája

Romano szerint Kerkez nyáron távozik a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
2025.03.04. 15:20

Heti légiósprogram: Gyollai Dániel csapata kupadöntőt játszik

Légiósok
2025.03.03. 13:51

Légióskörkép: Szoboszlai-gól, Gazdag-, Kerkez- és Kleinheisler-gólpassz

Légiósok
2025.03.03. 11:16
Ezek is érdekelhetik