Légiósok: Lang Ádám BL-induló csapatban folytathatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.07.03. 20:43
null
Lang Ádám (pirosban) országot válthat
Egybehangzó francia sajtóhírek szerint Lang Ádám a romániai CFR Clujban folytathatja a pályafutását.

A 25 éves, 22-szeres válogatott belső védő 2016-ban igazolt a Videotontól a francia Dijonba, amely az előző szezonra kölcsönadta a másodosztályú Nancyhoz. Az idény végén éppen bennmaradó együttes azonban nem marasztalta Langot, aki nemcsak csapatot, hanem országot is válthat.

Több francia oldal is arról számolt be, hogy Lang a kolozsvári CFR Clujnál köthet ki. A Nemzeti Sport úgy tudja, ma át is esett az orvosi vizsgálaton, amelyen mindent rendben találtak, és holnap bejelentik az érkezését.

A jelenleg Lengyelországban edzőtáborozó CFR román aranyérmesként indulhat a Bajnokok Ligája selejtezőjében, a második fordulóban kapcsolódik be, ahol a Drita (koszovói)–Malmö (svéd) párharc továbbjutója vár rá – akár már Langgal a védelemben.

A hírrel megkerestük a játékos menedzserét, Illés Zoltánt, aki nem szerette volna kommentálni az értesülésünket.

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08