Légiósok: a Salzburg új kihívás elé állította Szoboszlait

Vágólapra másolva!
2017.06.13. 15:41
null
Szoboszlai Dominik az utánpótlás-válogatott mezében (Fotó: Török Attila)
A terveknek megfelelően a Salzburg lehetőséget teremt fiatal magyar labdarúgója, Szoboszlai Dominik számára, hogy a következő szezonban az osztrák bajnokság másodosztályában, az FC Lieferingben szerepeljen.

A nemrég véget ért másodosztályú szezonban a tabella második helyén záró klub már be is jelentette, hogy a Salzburg akadémiáján nevelkedő, legutóbb a magyar válogatottba is behívott 16 esztendős játékos náluk folytatja.

Szoboszlai Dominik továbbra is a Red Bull Salzburg állományába tartozik, a Lieferingben viszont rendszeres játéklehetőséghez juthat a felnőttek között.

Az NSO TV stábja áprilisban Salzburgban járt, és a Red Bull Salzburg utánpótlás-igazgatója igazgatója akkor úgy nyilatkozott: Dominik feladata elsősorban az integráció, a német nyelv, a taktika elsajátítása, és a teljesítményétől függően szeretnék, ha akár már a nyáron csatlakozna a Lieferinghez, vagyis a másodosztályban szereplő B-csapathoz. Ez már a profi futballt jelenti, a következő lépcsőfok az osztrák Bundesliga.

„Az nem kérdés, hogy Dominikból profi játékos lesz, de a következő években dől el, hogy topjátékos vagy csak egy átlagos, profi labdarúgó. Az én véleményem szerint benne van a lehetőség, hogy topfutballistává váljon” – mondta akkor Ernst Tanner, és íme, az új lehetőség valóban megnyílik a bizonyításra.

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék rangadót vívnak a Manchester Cityvel

Légiósok
Tegnap, 12:14

Szoboszlai a jövőjéről és a vezérszerepről, Kerkez az ütközéséről is beszélt

Angol labdarúgás
2026.02.01. 21:44

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Szoboszlai bekerült a PL-forduló legjobb tizenegyébe a WhoScorednál

Angol labdarúgás
2026.01.28. 11:41

„Újabb vereség a vége” – mondta Slot, aki egyre komolyabban aggódhat Xabi Alonso miatt a spanyol sajtó szerint

Angol labdarúgás
2026.01.25. 11:34

Videók: Szoboszlai gólt szerzett és gólpasszt adott a Bournemouth ellen

Angol labdarúgás
2026.01.24. 20:17

Szoboszlai remek góllal egyenlített, de a 95. percben bevitt találattal a Bournemouth megverte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
2026.01.24. 18:15
Ezek is érdekelhetik