– Még Svájcban?
– Igen, szombaton indulok haza – válaszolta Mervó Bence a Nemzeti Sport kérdésére. – Örülök, hogy elengedett a klub, sajnáltam volna, ha ki kell hagynom az újabb válogatott összetartást. Telkiben ebben a néhány napban rengeteget lehet tanulni. Alig várom, hogy újra együtt legyek a többiekkel.
– Ez viszont azt is jelenti, hogy a Sion első csapatánál továbbra sem számolnak önnel. Nem bántja?
– Dehogynem, de nem adom fel! Az első kerettel készülök nap mint nap, a szakmai stáb tisztában van a képességeimmel, és abban is biztos vagyok, előbb-utóbb megkapom a lehetőséget a bizonyításra. A napi munka mellett különedzéseket is végzek, most este hat óra van, a délutáni foglalkozáson már túl vagyok, de éppen öltözködöm, a cipőmet húzom, és újabb tréningre megyek. A pluszgyakorlásokon megpróbálok a hiányosságaimra koncentrálni.
– És melyek volnának azok?
– Mostanában a fejeseim jobbá tételére figyelek. Mindig is őszinte voltam magammal, tudom, ezen a téren jócskán tudok még fejlődni. Különböző erősítő gyakorlatokat végzek, a törzsemet stabilizálom, hogy ha a kapu elé kerülök, minél robbanékonyabban és magasabbra tudjak felugrani. A labdát pedig olyan erővel fejeljem meg, hogy nehéz legyen védeni.
– Ahogy hallgatom, határozott elképzelései vannak a munkát illetően.
– Fiatal vagyok még, de azt már megtanultam, meló nélkül nincs siker. Este időnként úgy zuhanok be az ágyba, hogy már a pizsamámat is alig van erőm magamra húzni. A normál edzések után is a térdemen járok, de összeszorítom a fogam, és hiába lenne jobb odahaza a televízió előtt pihenni egy nagyot, egyetlen plusz egyéni foglalkozást sem hagyok ki. A válogatott szakmai stábjától kaptam speciálist tervet, azt végzem, de én magamtól is ráteszek még egy lapáttal. Annak idején Győrben rengeteget tanultam a rehabilitációs edzőnktől, az ott tanult gyakorlatokat is hasznosítom.
– Csapattársa, Vanczák Vilmos mesél időnként önnek a válogatottbeli élményeiről?
– Hogyne! Vili különös figura, mindenki kedveli őt. Az edzők, a csapattársak és a szurkolók is. Örülök, hogy egy csapatban futballozhatok vele, nagyon rendes srác. Amióta a klubnál vagyok, barátok lettünk, sokat mesél a karrierjéről, a válogatottbeli tapasztalatairól, én pedig tátott szájjal hallgatom. Láttam már néhány profi futballistát, de ő köztük is az élre kívánkozik. Sokat lehet tőle tanulni. Harminckét éves, de még most is olyan fitt, olyan motivált, mintha a karrierje elején járna, mintha csak most került volna ki Svájcba. Le a kalappal előtte!
– Azt tudja, hogy Telkiben ezúttal az erőnlét fejlesztésén lesz a hangsúly?
– Állok elébe! Az erővel nem lesz gond.
