Légiósok: az Anderlecht közölte Juhász Roland árát

Vágólapra másolva!
2012.11.22. 16:05
Juhász Roland menedzsere, Filipovics Vladan a héten tárgyalt az Anderlecht vezetőivel a klubnál mellőzött, de 2014 nyaráig élő szerződéssel rendelkező védő jövőjéről. A játékosügynök már tudja, mekkora összeget szeretnének kapni a védőért a belga vezetők.

„A hét elején tárgyaltam az Anderlecht vezetőivel. Most már tudom, mekkora összeget szeretnének kapni Juhász Rolandért. Az összeg nem publikus. Annyit mondhatok, a védő valós értékét nézve reálisnak mondható, viszont azt figyelembe véve, hogy az elmúlt időszakban nem játszott, és hogy télen kevesebb a lehetőség a klubcserére, nem egyszerű a helyzet. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy valamilyen megoldást fogunk találni, mert a jelenlegi helyzet senkinek sem jó" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online kérdésére Filipovics Vladan, hozzátéve: együttműködőnek tűnnek a brüsszeli vezetők, ezért is bízik a megoldásban.

A héten belga források arról írtak, hogy Juhász szerződtetése ismét szóba került az ukrán Dnipro Dnipropetrovszknál is, míg korábban a török sajtó a Galatasarayjal hozta hírbe a magyar válogatott védőt.

„Konkrét csapatneveket én nem említenék, de ezek a hírek is azt mutatják, hogy Juhász Rolandot már ismerik a piacon, vannak érdeklődések, több klubbal is beszélgettem már róla, biztosan lesz lehetősége a klubcserére” – mondta ezzel kapcsolatban a játékosügynök.

Legfrissebb hírek

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
Tegnap, 7:49

Súlyosan megsérült Juhász Roland

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 14:03

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48
Ezek is érdekelhetik