Belgium: Juhászban újra felvetődött a távozás gondolata

2012.09.18. 13:02
Címkék
Bár a nyáron még úgy nyilatkozott Juhász Roland, el tudja képzelni, hogy az Anderlechtből vonul vissza, azóta John van den Brom érkezésével kikerült a kezdőből. A magyar válogatott védő elmondta, ha nem változik a helyzet, januárban váltani fog.

„Nehéz a helyzetem, már egészséges vagyok, a válogatottban játszottam is, keményen edzem, de nem kapok lehetőséget. Az edzőm nem beszélt velem a mellőzés okáról. Hogy akarok-e váltani januárban? Ha minden így folytatódik, akkor biztosan” – mondta Juhász az egyik helyi lapnak.

Mint ismert, a nyáron is szó volt Juhász távozásáról (többek között az ukrán Dnyipro érdeklődött iránta a legélénkebben), de végül maradt az Anderlechtben. A magyar játékos a szezonban mindössze egy bajnokin kapott lehetőséget, valamint a Bajnokok Ligája selejtezőjében állt be csereként.

Juhászék ma az AC Milan ellen kezdik meg a BL csoportkörét, a belgáknál Cheikhou Kouyaté bokasérüléssel bajlódik, így elképzelhető, hogy a magyar légiós ott lesz a pályán.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: négy magyar bokszol éremért Szófiában

Minden más foci
4 órája

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
4 órája

Férfi röplabda Eb: Belgiummal és Szlovéniával teljes a legjobb nyolc mezőnye

Röplabda
5 órája

Kísérleti fázis – Patai Gergely publicisztikája

Atlétika
5 órája

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

A vb-n irányító volt mexikói szövetségi kapitány ül le a Valencia kispadjára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
5 órája

Tóth Alex: Ebből jó dolgok sülhetnek ki

Magyar válogatott
5 órája

Újabb vereség, az utolsó helyen megy a válogatott szünetre a Csíkszereda

Minden más foci
6 órája