A Fradi erős riválist kapott a Szabicsért folyó versenyben

2012.06.08. 14:38
null
Könnyen lehet, hogy Szabics Imre a következő szezonban már nem a Sturm színeiben futballozik (Fotó: Németh Ferenc– archív)
Címkék
Német és osztrák hírek szerint Szabics Imrét, a Sturm Graz magyar csatárát német másodosztályú csapatok mellett az osztrák Austria Wien is szerződtetné. 

 

Múlt héten a Nemzeti Sport Online adta hírül, hogy Szabics Imre hazatérhet a Sturm Grazból a Ferencvároshoz. A legfrissebb hírek szerint azonban a zöld-fehéreknek több vetélytársuk is akad a 31 éves, válogatott csatárért folyó versenyben.

Az átigazolásokkal foglalkozó Transfermarkt értesülései szerint a csatár iránt Ausztriából és Németországból is vannak érdeklődők.

A forrás szerint miközben a magyar támadó június 14-ig Magyarországon tölti szabadságát, a háttérben folynak az egyeztetések a jövőjéről. A Transfermarkt úgy tudja: a játékos kérte menedzserét, hogy keressen új csapatot magának, ám Szabicsot is idézik, aki szerint a klubok keresik őt.

Meg nem nevezett német másodosztályú kérők mellett az Austria Wient említik az érdeklődők között. Szabicsot állítólag azért is szeretné szerződtetni a bécsi klub, mert a csapat télen megszerzett támadójával, Roman Kienasttal korábban a Sturmban eredményes kettőst alkottak.

Úgy tudjuk, a Sturm nagyon nehéz anyagi helyzetben van, és emiatt több játékos is távozhat a klubtól a nyáron, ezért nem lenne meglepetés, ha élő szerződése ellenére Szabics is a váltás mellett döntene.

Legfrissebb hírek

Fordított a magyar válogatott, Schäfer bombagólja is kellett a kazahok legyőzéséhez Debrecenben

Magyar válogatott
7 perce

Antonelli egy statisztikai mutatóban már Alonsót is utolérte az örökranglistán

F1
14 perce

Schäfer András hatalmas bombájával fordítottunk a kazahok ellen – videó

Magyar válogatott
23 perce

A vb-résztvevő Kongói DK kikapott Chilétől

Foci vb 2026
26 perce

Öttusa-vk: öt magyar női továbbjutó a nyolc indulóból

Egyéb egyéni
35 perce

Már nem Arbeloa a Real Madrid vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
57 perce

Távozik az ETO FC sportigazgatója is – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Kiderült, kiért ajánlott 150 millió eurót a Real Madrid – hiába...

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik