Görögország: Szélesi várja a találkozót Rudolffal, dicsérte a sajtónak

2011.09.01. 14:46
Címkék
Mint tegnap ismertté vált, a Panathinaikosz labdarúgócsapata kölcsönvette Rudolf Gergelyt a Genoától, így a válogatott támadó egy évig a görög fővárosban folytatja a pályafutását. A Sportday című görög napilap az Olympiakosz Volosz légiósát, Szélesi Zoltánt kérte fel Rudolf jellemzésére.

„Kitűnő játékos. Gyors és taktikailag képzett, az edzéseken állhatatos és remek technikájú csapatjátékos. Nemcsak olaszországi tapasztalatai vannak, de játszott a Bajnokok Ligájában is a Debrecennel. Remekül lő és jól kerül helyzetbe, minden védelem számára veszélyt jelenthet” – mondta Szélesi, továbbá hozzátette, hogy Rudolf 4–3–3-as és 4–2–3–1-es játékrendszerben is megállja a helyét, elöl és a bal oldalon is.

„Nagy öröm lesz újra találkozni vele. Talán felhívom majd telefonon is. A sérülések elkerülését kívánom neki, és azt, hogy szerezzen sok gólt, csak ne ellenünk. Remélem, tudja, hogy itt vagyok és megállítom” – viccelődött Szélesi.

Mint ismert, az Olympiakosz Voloszt a bundabotrány miatt kizárták az élvonalból, és visszasorolták a negyedosztályba, így egyáltalán nem biztos, hogy Szélesi valóban összecsaphat majd bajnokin Rudolffal.

Legfrissebb hírek

Népsport: Brazil szamba a mogyoródi aszfalton

Népsport
17 perce

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
47 perce

Huszák Alexandra: Próbálom megélni a jelent és felkészülni az anyaságra

Jégkorong
1 órája

Kovács Mátyásnak kassai kitérőre volt szüksége, hogy kitörjön

Légiósok
1 órája

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
8 órája

Hétfői sportműsor: kezdődik az atlétikai Eb és a medencés úszás a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
9 órája

Kártyák a pakliban – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
9 órája