Eredivisie: Erwin Koeman szeretné Horváth Gábort az Utrechthez vinni - sajtóhír

2011.06.16. 12:35
null
Egyelőre nem tudni, hogy Horváth Gábor hol folytatja (Fotó: Havran Zoltán, archív)
Címkék
Holland sajtóértesülések szerint az Eredivisie-ben szereplő Utrecht szeretné megszerezni Horváth Gábort, a Videoton futballistáját.

A Voetbal International szerint a legutóbbi szezonban a NAC-nál kölcsönben futballozó Horváthot a bredaiak szerették volna megszerezni, de a Videotonnal történő egyeztetések megszakadtak. Korábban megírtuk, hogy a NAC-nak egész egyszerűen nincs pénze a játékosra.

Ezúttal egy másik élvonalbeli klub, az Utrecht érdeklődéséről számol be a holland sajtó, amely megemlíti, hogy a gárda új vezetőedzője, Erwin Koeman szövetségi kapitányként dolgozott Magyarországon, így tisztában van Horváth képességeivel.

A válogatott védő korábban a vidi.hu-nak elmondta, hogy bizonytalan a sorsa, de továbbra is külföldön képzeli el a pályafutását.

„Egyelőre levegőben érzem magam, hiszen a Videotonnál még egy évig szól a szerződésem. Én nem szeretnék most még hazatérni. Természetesen tervbe van véve, hogy játszok még a Videoton mezében, de úgy érzem, hogy a folyamatos fejlődésem érdekében a külföldi szereplés lenne az ideális” – vélekedett Horváth.

Legfrissebb hírek

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak az Olympiakosz

Bajnokok Ligája
1 perce

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
8 perce

Videó: nézze meg újra a friss Európa-bajnok Halász Bence győztes dobását!

Atlétika
40 perce

Montréali tenisztorna: ismét félbeszakadt Marozsánék meccse

Tenisz
49 perce

Halász Bence megcsinálta! 84.25 méteres országos csúccsal Európa-bajnok!

Atlétika
56 perce

Kozák Luca döntős 100 gáton

Atlétika
1 órája

NB II: Gróf Dávid a Diósgyőrnél folytatja pályafutását

Labdarúgó NB II
1 órája

Alexis Sánchez Montréalban folytatja, Vlahovics Isztambulba tart – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája