Mainz: Szalai Ádám szerint van rá esély, hogy idén visszatérjen

2011.05.20. 12:44
Címkék
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a január 29-én a Kaiserslautern elleni bajnoki mérkőzésen súlyos térdsérülést szenvedő, a balesetet követően kétszer is megoperált Szalai Ádám a Mainz vezetőedzője, Thomas Tuchel véleménye szerint ebben az évben már nem futballozhat. A csatár a Nemzeti Sportnak elmondta, nem zárható ki, hogy még az idén újra pályára lép, de nem mer jóslatokba bocsátkozni.

„Szerdán Münchenben voltam kontrollon, és az orvosok azt mondták, ragyogó ütemben gyógyul a térdem, a külső szalagok már nagyon jó állapotban vannak” – mondta a Nemzeti Sport megkeresésére a 23 esztendős Szalai Ádám.

„Nem vennék mérget rá, hogy az idén már nem játszom, igaz, az ellenkezőjére sem. Ősz tájékán szerintem tökéletesen panaszmentes leszek, de semmit sem szabad elsietni, mert egy-egy ilyen súlyos térdszalagsérülés után nagyjából egy esztendő szükséges a teljes összeforráshoz. Tízéves karrierrel számolok még, ezt minden pillanatban szem előtt tartom" – tette hozzá a támadó.

A Mainz az előkelő ötödik helyen végzett a Bundesliga 2010–2011-es kiírásában, így Szalai a következő idényben az Európa-ligában is megmutathatja magát.

Legfrissebb hírek

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
27 perce

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
37 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
1 órája

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
1 órája

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
1 órája

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
2 órája