Rudolffal helyettesítené Di Natalét az Udinese

2010.08.25. 18:19
null
Rudolf (jobbra) végül Udinében köt ki? (Fotó: Németh Ferenc – archív)
Címkék
Olasz információk szerint az Udinesébe kerülhet kölcsönbe Rudolf Gergely, a Genoa magyar válogatott támadója. Az átigazolási ügyekben jól értesült tuttomercatoweb.com szerint a magyar játékos Antonio Di Natale Juventushoz távozása esetén kerülhet az udinei klubhoz.

 

Nem először vetődik fel Rudolf Gergely kölcsönadásának lehetősége, hiszen korábban a Leccével és a Panathinaikosszal is hírbe hozták már a magyar csatárt, aki a Genoánál valószínűleg nem juthat majd jelentős szerephez a csatárbőség miatt.

 DI NATALE MARAD

Szerdán több olasz forrás is beszámolt róla, hogy Antonio Di Natale távozása esetén az Udinese kölcsönvenné a Genoától Rudolf Gergelyt, ám az udineiek csatára ma bejelentette, nem szerződik a Juventushoz, ez pedig azt is jelentheti, hogy az Udinesének már nem lesz szüksége a magyar válogatott támadóra. A 32 éves Di Natale az Udinese honlapjának elmondta, senkivel sem tárgyalt az átigazolásáról, hűséges marad a klubhoz.

Az Udinesénél állítólag azt követően vetődött fel a magyar csatár kölcsönvételének a lehetősége, hogy Antonio Di Natale mind közelebb kerül a megegyezéshez a Juventusszal.

A 32 éves olasz támadó az előző idényben gólkirály volt a fehér-feketéknél – a squadra azzurra világbajnoki keretének is tagja volt –, és az udinei klub egyik legnagyobb értékének, legfontosabb játékosának számít, de megfelelő ajánlat esetén jó eséllyel elengedik a torinóiakhoz.

Rudolf már a télen megegyezett a genovaiakkal, de csak a nyáron lett a piros-kékek játékosa. A korábbi debreceni támadó 2014-ig szóló szerződést írt alá a Genoához.

Korábban a datasport.it olasz internetes oldal arról írt, hogy a magyar játékos vállalni akarja a konkurenciaharcot új csapatánál, végül ezért nem kötött ki a Leccében.

Legfrissebb hírek

30 órán át utazott a szenegáliak BL-győztes kapusa

Foci vb 2026
5 perce

Közleményt adott ki az MBSZ Németh Zsanett halálát illetően, és a család is megszólalt

Birkózás
7 perce

Realista vagy inkább túlzottan optimista az amerikaiak legendája?

Foci vb 2026
20 perce

Vízilabda: Montenegrótól is kikapott az U18-as válogatott

Utánpótlássport
36 perce

Maresca már télen tudta, hogy a Manchester City vezetőedzője lesz

Angol labdarúgás
37 perce

Az ultrafutás új oldalát tapasztalhatta meg Edelényben

Csupasport
43 perce

Tshabalala sem feledkezett meg Ochoáról

Foci vb 2026
45 perce

Ha június 29. és futball-vb, akkor Pelé, Maradona, Hakan Sükür és egy amerikai csoda

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik