Koman számít Erwin Koeman meghívójára

Vágólapra másolva!
2010.02.19. 14:55
A délolasz városban járva „egymásnak ugrasztottuk” a Bari két magyar légiósát. Kiderült, riportereknek sem utolsók. A csapattárssal készített interjújában Gosztonyi András például kiszedte Koman Vladimirból, hogy már várja a meghívót a felnőttválogatottba, és vasárnap góllal köszöntené a San Nicola Stadionban a Milant.
Koman Vladimir reményei szerint az ősszel már a felnőtt válogatottban bizonyíthat (Fotó: Németh Ferenc)
Koman Vladimir reményei szerint az ősszel már a felnőtt válogatottban bizonyíthat (Fotó: Németh Ferenc)

– Mikor óhajtod végre megrúgni a második gólod a Bariban? – szólt Gosztonyi András kérdése Koman Vladimirhez.
– Mikor óhajtom? Vasárnap, a Milan ellen! Jó lenne már ezen a meccsen betalálni, ha meg nem sikerül, majd amikor a sors úgy hozza.

– Mi lesz az eredmény Ronaldinhóék ellen?
– Győzelem.

– Legyen úgy! Mit vársz az olaszok elleni, március harmadikai U21-es Eb-selejtezőtől?
– Bízom a csapatban, hiszek magunkban. Ahogyan az ősszel, most is megverjük őket.

– Hányadikok leszünk a kétezer-tizenkettes londoni olimpián?
– Szóval kijutunk… Ha már ott vagyunk, megnyerjük. Ez egyértelmű, te tudsz mást?!

– Szerinted mikor kapsz meghívót a felnőttválogatottba?
– Mindenki várja a pillanatot, de én azt mondom, csak türelmesen! Ha eljön az ideje, behívnak. Nem tudom, mikor érkezik el az a nap, talán az őszi felnőtt Európa-bajnoki selejtező előtt.

– Ez diplomatikus válasz volt, de a témáról inkább megtartom magamnak a véleményem.
– Jó, akkor azt felelem, az Eb-selejtező előtt. Aztán meglátjuk, mi sül ki belőle.

A TELJES CIKKET – AMELYBŐL KIDERÜL, HOGY GOSZTONYI ANDRÁS MELY CSAPATTÁRSAIT TARTJA LEGSZIMPATIKUSABBNAK A BARIBAN, ÉS HOGY MENNYIT ÉRT MÁR OLASZUL – A  NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN OLVASHATJA EL.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik