Lars Lagerbäck portréja

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2010.05.16. 02:39
null
Svéd kapitány irányítja a nigériai válogatottat (Fotó: Action Images)
Címkék
A svéd labdarúgó-válogatott a tekintetben unikum volt a világ labdarúgó-életében 2000 és 2004 között, hogy két szövetségi kapitánya volt Tommy Söderberg és Lars Lagerbäck személyeiben.

A párosban – kimondva, kimondatlanul – a rutinosabb, tapasztaltabb Söderberg vitte a prímet, aki a sajtótájékoztatókon általában egyedül jelent meg, ezért is volt meglepő, hogy a portugáliai kontinenstorna után, amikor felbomlott a „Két torony szövetsége", ő hagyta ott a kormányt.

Az addig sokszor háttérbe húzódó Lagerbäck viszont bebizonyította, hogy mestere szakmájának: bár a sziporkázó játék továbbra sem az első dolog, ami eszünkbe jut az Allsvenskanról, a svéd nemzeti csapatról, de mind a 2006-os világbajnokságra, mind a 2008-as Eb-re kivezette legénységét.

Lars Lagerbäck játékos-karrierje nem volt éppen fényes és irigylésre méltó, ugyanis mindössze az Alby FF (1960-69) és a Gimonäs CK (1970-74) együtteseiig jutott. Miután visszavonult, elvégezte a gazdasági egyetemet, majd 1977-ben, 34 évesen a nagyon is sokadosztályú Kilafors IF-ben kezdte meg edzői pályafutását. Öt idény múlva az Arbra BK csábította le, 1987-89 között a Hudiksvalls ABK félamatőrjeit gardírozta, ezután a Svéd Labdarúgó-szövetség különböző serdülő és ifjúsági csapatait trenírozta.

Hat esztendő múltán a kissé szürkécske, de munkamániás szakember már a felnőtt B-válogatott első embere, 1997 végétől pedig a frissen kinevezett szövetségi kapitány, Tommy Söderberg pályaedzője (előtte az U21-eseknél is együtt tevékenykedtek) – a holland-belga kontinenstorna előtt pedig egy fura döntéssel a szövetség a kapitány egyenrangú társává nevezte ki őt.

A motivátor Söderberg, a taktikus Lagerbäck, a felelősség közös – tartották róluk akkoriban. Bár a Lars, Tommy páros első közös tornája, a 2000-es Eb hatalmas kudarcot és lélekölően unalmas, fantáziátlan játék hozott, az ázsiai világbajnokságra könnyedén kvalifikálták magukat, és friss, szellemes játékukkal sokak kedvencévé váltak a kék-sárga mezesek.

A portugáliai Eb-re ezért is utazhattak titkos esélyesként, azonban a hollandok elleni büntetőpárbajban elfogyott szerencséjük. A németországi vb-re is minden különösebb gond nélkül, kényelmesen jutottak ki, immáron hősünkkel a kormányon, 2005 decemberében a szövetség meg is hosszabbította a kapitány szerződését 2008-ig, az ausztriai Európa-bajnokság végéig.  

A párosnak roppant nehéz dolga volt munkájuk kezdetén, ugyanis az 1994-es vb-bronzérem után sem az angliai Európa-bajnokságra, sem a franciaországi világbajnokságra nem jutottak ki a svédek, ráadásul olyan klasszisok vonultak vissza szép sorjában, mint Kenneth Andersson, Martin Dahlin, Tomas Brolin, Per Zetterberg, Klas Ingesson, Joachim Björklund és Stefan Schwarz. A fiatalok, mint végül kiderült, a veterán Henke Larssonnal és a zseniális Zlatan Ibrahimovic kiegészülve sem voltak képesek megismételni a nagyok amerikai sikerét.

A kapitány optimistán állt a 2006-os németországi világbajnoksághoz, ugyanis amikor a hollandok ellen büntetőkkel búcsúztak Portugáliában, a következőt nyilatkozta: „2002-ben a világbajnokságon aranygóllal estünk ki, most eljutottunk a tizenegyesekig. Ez bizony fejlődés, nemsokára egy nagy sikert is elérünk!". Az edzői pálya elhagyása után nem biztos, hogy megfelelő életszínvonalat tud majd fenntartani jósnőként, ugyanis már a csoportmérkőzések során nagyokat szenvedtek, a nyolcaddöntők során pedig simán kiestek a házigazda németekkel szemben.

Gyakorlatilag változatlan kerettel vették fel a küzdelmeket az Eb-selejtezőkön, és meg is szenvedtek a kijutásért: a spanyolok megelőzték őket, a mögöttük végzett észak-írek ellen pedig mindössze egyetlen pontot szereztek. A kontinenstornán írta le magát végleg egy generáció, hiszen a végletekig unalmas játékuknak köszönhetően bennragadtak csoportjukban. Lagerbäcket sok újságíró már ekkor temette, de a szakember szerződést hosszabbított, majd elbukta fiaival a 2010-es világbajnokság selejtezőit úgy, hogy a nagy rivális dánok kétszer is megfricskázták a „háromkoronásokat".

Az edző viszont így is részt vehet a világbajnokságon, hűséges segítőjével, Roland Anderssonnal együtt, hiszen a nigériai labdarúgó szövetség 2010 februárjában kinevezte a válogatott élére. A svéd most sem pesszimista: mint elmondta, elődöntőt vár legényeitől.

Legfrissebb hírek

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
18 perce

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
22 perce

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
45 perce

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
59 perce

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
1 órája

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik