NB II: Irhás a bőcsi U19-es csapatból igazolt Németországba

Vágólapra másolva!
2010.06.29. 18:25
Címkék
Németországban folytatja pályafutását a Bőcs KSC U19-es csapatának játékosa, Irhás József.

Az élvonalban játszó Irhás Ignác (Haladás) 18 éves testvére a németországi IMO-Merseburg csapatába igazolt. A német ötödosztályban szereplő csapat tagja a korábban Bőcsön focizó Kiss Dávid és Szegedi Zsolt.

A bőcsi klub honlapjának tájékoztatása szerint a bajnokság befejezése után hat bőcsi ifista indult el Németországba, hogy a klubnál szerencsét próbáljon. Suller Zsolt, Benes Zsolt, Irhás József, Ulman Gábor, Tóth Tamás és Balázs László több edzőmérkőzésen és edzésen is részt vett.
 
A bőcsi klub honlapjának tájékoztatása szerint a bajnokság befejezése után hat bőcsi ifista indult el Németországba, hogy a klubnál szerencsét próbáljon. Suller Zsolt, Benes Zsolt, Irhás József, Ulman Gábor, Tóth Tamás és Balázs László több edzőmérkőzésen és edzésen is részt vett.

Az egyik edzőmérkőzésen Balázs László két találatával nyertek a merseburgiak, ő viszont ezen a mérkőzésen meg is sérült, így szerződtetése már ekkor meghiúsult.

A hat játékos közül egyelőre csak Irhás Józsefnek ajánlottak szerződést a németek.

Legfrissebb hírek

Már csak a Puskás hibátlan; Madaras Norbert: Csapataink kihozták magukból a maximumot

E-újság
36 perce

Russell szerint a Ferrari a szabályosság határát súrolta a hungaroringi versenyen

F1
36 perce

„Ilyet még apu sem rúgott” – ifj. Dárdai Pál a Nyíregyháza elleni csodagólról

Labdarúgó NB I
1 órája

Oszaka elsöpörte Sevastovát Montrealban

Tenisz
1 órája

Micsoda meccs volt! A győri csodacsere a 95. percben egyenlített az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Füllkrug és Bowen is betalált, legyőzte a Bournemouth-t a szuperhatékony West Ham

Angol labdarúgás
1 órája

Nagy Norbert nyerte az osnabrücki hegyi Európa-bajnoki futamot

Egyéb autó-motor
2 órája

Pontot mentett a Videoton Ajkán, hárommal nyert a Honvéd, még a Csákvár is hibátlan – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik