NB II: Hullám Attila Rákospalotán folytathatja pályafutását

Vágólapra másolva!
2010.08.05. 15:40
Címkék
A hajralilak.hu információja szerint az Újpest középpályása, Hullám Attila az NB II Keleti csoportjában szereplő REAC-hoz igazolhat.

A 23 éves középpályás hetek óta Mátyus János gárdájával készül, és több felkészülési mérkőzésen is pályára lépett.

Hullám még a 2005–2006-os szezonban mutatkozott be az Újpest felnőttcsapatában, de nem tudott meghatározó labdarúgóvá válni. Azóta kölcsönjátékosként szerepelt többek között a Tatabánya, a Sopron és a Vecsés csapatában is.

Legfrissebb hírek

Női Tour de France: Vas a 68. helyen pénteken, Squiban pedig duplázott

Kerékpár
38 perce

Orbán Viktor is köszöntötte a 75 éves Gulyás Lászlót

Egyéb egyéni
43 perce

Elkészült a vádirat, Hakimi 15 év börtönt is kaphat – sajtóhír

Francia labdarúgás
1 órája

Férfi röplabda Extraliga: tizenhárom csapat az élvonalban

Röplabda
1 órája

Súlyemelés: seregnyi magyar csúcs az U15-ös és U17-es Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Norris és Piastri maradt az első két helyen, de majdnem összeütköztek a Hungaroringen

F1
1 órája

Puska, pisztoly és korong Eb: a mezőny második felében a magyarok trapban

Egyéb egyéni
1 órája

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik