NB II: Bogdanovics Igor Hajdúböszörményben folytatja

Vágólapra másolva!
2010.06.30. 20:21
Címkék
Rutinos, jelentős élvonalbeli tapasztalattal rendelkező futballistával erősített a Hajdúböszörményi TE NB II-es labdarúgócsapata.

Az nb2.hu a klubtól kapott hivatalos közleményre hivatkozva adta hírül, hogy a hajdúsági együttes 1+1 éves szerződést kötött Bogdanovics Igorral.nb2.hu a klubtól kapott hivatalos közleményre hivatkozva adta hírül, hogy a hajdúsági együttes 1+1 éves szerződést kötött Bogdanovics Igorral.

A szerb származású, de magyar állampolgár támadónak június 30-án járt le a féléves szerződése Szombathelyen, de a Haladásnál nem hosszabbítottak vele. A 35 éves futballista korábban hazája válogatottjában is szerepelt.

További hír Hajdúböszörményből, hogy a taggyűlés tárgyalta Németh Károly vezetőedző 2010. június 30-án lejáró három éves szerződésének meghosszabbítását, és úgy döntött, hogy az edző kiváló szakmai munkájának méltatása mellett nem hosszabbít vele.

Indoklásában kiemelte, hogy a vállalkozás tulajdonosai elsősorban Hajdú-Bihar megyei születésű, fiatal, törekvő és képzett edzőnek kívánnak lehetőséget biztosítani.

A csapat edzője Fórián Zsolt lesz a 2010–11-es szezonban.

Legfrissebb hírek

Oszaka elsöpörte Sevastovát Montrealban

Tenisz
1 perce

Már csak a Puskás hibátlan; Madaras Norbert: Csapataink kihozták magukból a maximumot

E-újság
38 perce

Russell szerint a Ferrari a szabályosság határát súrolta a hungaroringi versenyen

F1
39 perce

„Ilyet még apu sem rúgott” – ifj. Dárdai Pál a Nyíregyháza elleni csodagólról

Labdarúgó NB I
1 órája

Micsoda meccs volt! A győri csodacsere a 95. percben egyenlített az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Füllkrug és Bowen is betalált, legyőzte a Bournemouth-t a szuperhatékony West Ham

Angol labdarúgás
1 órája

Nagy Norbert nyerte az osnabrücki hegyi Európa-bajnoki futamot

Egyéb autó-motor
2 órája

Pontot mentett a Videoton Ajkán, hárommal nyert a Honvéd, még a Csákvár is hibátlan – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik