NB II: a Vasasban folytatja a Budafokot elhagyó támadó

2022.01.31. 08:54
null
Ihrig-Farkas Sebestyén (balra) a Vasasban folytatja (Fotó: Földi Imre)
Ihrig-Farkas Sebestyén a labdarúgó NB II-ben szereplő Vasasban folytatja pályafutását, a támadó másfél éves szerződést írt alá a piros-kékekhez – számolt be róla a klub honlapja.

 

A 28 esztendős Ihrig-Farkas Sebestyén az előző öt évet a szintén NB II-es Budafokban töltötte, de a télen felmerült távozásának a lehetősége. A támadó januárban részt vett a Vasas edzésein, majd pályára lépett a Kazincbarcika elleni felkészülési mérkőzésen is.

A Budafok és a Vasas aztán megegyezett egymással, a korábban Olaszországot és Szlovéniát is megjáró játékos másfél éves szerződést írt alá Angyalföldön. A Budapest Honvéd-nevelésű Ihrig-Farkas pályafutása során 34 alkalommal lépett pályára NB I-es mérkőzésen, emellett 84 másodosztályú találkozón szerepelt, a Magyar Kupában 21 meccsen játszott.

„Ihrig-Farkas Sebestyén kiemelkedő fizikai adottságokkal rendelkező, a támadósor több posztján is bevethető játékos, aki mindkét lábbal egyaránt jól bánik a labdával – mondta Nagy Miklós sportigazgató. – Az elmúlt idényben bizonyította, hogy az élvonalban is képes az eredményes játékra. Régóta figyelemmel kísértük a teljesítményét és most jött el a pillanat, hogy kedvező feltételekkel szerződtethettük őt. Rendkívül motiváltan érkezett hozzánk, és bízom benne, hogy gólokkal, gólpasszokkal lesz csapatunk segítségére.”

Az új szerzemény akár már hétfőn bemutatkozhat a Vasasban, amely ma este 20 órától rangadót vív a DVTK-val hazai pályán.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASAS FC-NÉL
Érkezők:
Ihrig-Farkas Sebestyén (Budafok), Józsa Marcell Ádám (Dorog – kölcsönből vissza), Szalai József (Kecskemét – kölcsönből vissza)
Távozók: –
Legfrissebb hírek

Edzőváltás az NB III-as Budafoknál, Lázok máris távozott

Labdarúgó NB II
2026.10.25. 21:21

Abszolút rekord! 40 millió euróért adtak el játékosokat a magyar klubok – a horvát és a román ligát is megelőzték

Labdarúgó NB I
2026.10.20. 17:12

A Csákvár korábbi szakvezetője vette át a Szeged-Csanád Grosics Akadémia irányítását

Labdarúgó NB II
2026.10.14. 17:37

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Már nem Laczkó Zsolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.10.13. 11:54

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21