Ha a pályák mesélni tudnának – falusi futballtörténetek

Vágólapra másolva!
2021.01.02. 10:53
Hamisítatlan falusi futballtörténetek: Tukacs László, a túristvándiak Minarik Edéje és Borbély Balázs, a környék sportkutatója idézte fel a fehérgyarmati járás megszűnt csapatainak legendáit.
Cégénydányádon 2018-ig működött labdarúgócsapat – A CIKKBEN SZEREPLŐ HELYSZÍNEKRŐL KÉSZÍTETT KÉPGALÉRIÁNKAT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETI MEG! (Fotók: Árvai Károly)
Cégénydányádon 2018-ig működött labdarúgócsapat – A CIKKBEN SZEREPLŐ HELYSZÍNEKRŐL KÉSZÍTETT KÉPGALÉRIÁNKAT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETI MEG! (Fotók: Árvai Károly)

 

Sajátos futballzarándoklatra indulunk Szabolcs-Szatmár-Bereg megye fehérgyarmati járásában. Kísérőnk a környék pályáinak valamennyi göröngyét ismerő Tukacs László, a pénz- és emberhiány miatt megszűnés szélén táncoló Túristvándi csapatának Minarik Edéje, 59 éves játékos-edző és tanár, valamint a vidék futballhagyományait hozzá hasonló odaadással ápoló Borbély Balázs (róla kisebb cikkünkben írunk bővebben). Túránk során a körzet csapat nélkül maradt, használaton kívüli pályáit járjuk be, felidézve a hozzájuk kapcsolódó emlékeket, azzal a szándékkal, hogy ha – egyelőre – nem is íródik tovább a helyi futballtörténelem, legalább eddigi fejezetei megmaradjanak. Körjáratunk állomásainál Tukacs Lászlót idézzük, és idéznénk még tovább is, ha nem lenne széle az „újságpapírnak”.

Borbély Balázzsal (b) és Tukacs Lászlóval (j) Cégénydányon
Borbély Balázzsal (b) és Tukacs Lászlóval (j) Cégénydányon

CÉGÉNYDÁNYÁD

„Az 1970-es árvíz, a Szamos kiöntése idején a futballpályára terelték a jószágokat, a terület ugyanis kissé magasabban fekszik a településnél. Az oldalvonal mögötti erdőrészen túl áll Kende báró, vagyis aranykulcsos Kende Zsigmond valamikori kastélya. Nagyapám, Dankai Ferenc volt az uraság intézőjének, Szibelt Aladárnak a parádés kocsisa, ő szállította a bárói családot a front közeledtével, 1944. október 24-én Tiszakóródról a pálya melletti kastélyba. A zsidó származású intéző a világháború viharában, a németektől tartva Mezőcsáton vadászfegyverével agyonlőtte magát. Ehhez a vidékhez kapcsolódik a 19. századi tudós kocsis, Köcsön Péter legendája, amely szerint az ördöggel cimboráló, szamosháti garabonciás úgy vitte át szekerét a folyón, hogy az egyik lova döglött volt. Azóta is mondják mifelénk a gyanús emberre, hogy hajt, mint Köcsön.”

HOSSZÚ A FEKETELISTA
A fehérgyarmati járásban 23 csapat szűnt meg Tukacs László gyűjtése szerint (zárójelben a feloszlás éve a magyarfutball.hu adatai alapján): Botpalád (2017), Cégénydányád (2018), Csaholc (2007), Csegöld (2018), Gacsály (2005), Gyügye (2008), Kisnamény (2003), Kispalád (2017), Kölcse (2020), Kömörő (2003), Mánd (1972), Nagyar (2015), Nagyszekeres (2012), Olcsvaapáti (2003), Panyola (2000), Rozsály (2008), Szamosújlak (2003), Tiszabecs (2015), Tiszacsécse (1985), Tiszakóród (2018), Túrricse (2017), Uszka-Magosliget (1998), Zajta (1975). A járásban 15 csapat játszik még: a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei I. osztályban a Fehérgyarmat; a II. osztályban a Tisztaberek, a Sonkád, a Nábrád, a Milota, a Vámosoroszi, a Szatmárcseke; a III. osztályban a Tunyogmatolcs, a Kisar, a Penyige, a Szamossályi, a Méhtelek, a Hermánszeg, a Túristvándi és a Jánkmajtis.

GYÜGYE

„Itt olyan jó talaj volt mindig, hogy ha milliárdos lennék, stadiont építenék a területre. Valamikor, a terelés előtt erre folyt a Szamos, és a folyó egykori sóderágya úgy felszívja a vizet, hogy még a mostani, sáros időben is szinte száraz a gyep. Ahogy elnézem, az öltöző viszont úgy néz ki, mintha itt húzódott volna a második ukrán front. Ennek az ablakán vágta be a cipőjét dühében Giliszta, a gyügyei kapus, miután a milotai Nyilas Dezső surcot adott neki, úgy ment be a labda a lába között a kapuba. Az egyik játékosomat, az apró termetű cigány fiút, Jimmyt meg én menekítettem be a hátamon az öltözőbe, miután neki akart ugrani a játékvezetőnek, a hatalmas testű, nagy hajú Balázs Palinak – már ahogy a futballpályákon hívják, mert a neve amúgy Szikora László. Jimmynek kalimpált keze-lába a levegőben, miközben vittem lefelé, de muszáj volt betennem az öltözőbe, még rá is zártam az ajtót, nehogy nagyobb baj legyen. Másik alkalommal meg én akaszkodtam össze a bíróval. Tyukoddal játszottunk itt semleges pályán, a távolabbi kapu előtt kergettük Lakatos Winnetouval Kiss Janit, az ellenfél csatárát, aki csinált egy cselt, majd rögtön elesett úgy, hogy hozzá sem értem. A játékvezető megadta a büntetőt. Amit akkor mondtam neki, néha még ma is visszahallom: »Ha ez tizenegyes volt, akkor én dobszó mellett nyalom ki a se...edet Fehérgyarmaton a Szamos vendéglő előtt, amikor indul a fél hármas busz.«”

„Megírtam, hogy milyen disznóól van itt a pocokjárta, nyitva hagyott öltözőben, erre tessék, kitakarították.”
„Megírtam, hogy milyen disznóól van itt a pocokjárta, nyitva hagyott öltözőben, erre tessék, kitakarították.”

 

BÍRÓI JEGYZŐKÖNYVEK TITKAI

Néhány évvel ezelőtt, egy ház bontása során csodával határos módon előkerült a romok közül számos régi mérkőzésjegyzőkönyv a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei bajnokságokból. A megmentett iratok közül választottunk hármat, hogy érzékeltessük a környék futballéletének bírói olvasatát (a jelentéseket kivonatoltan, a helyesírási hibákat megtartva, betűhíven közöljük).

PANYOLA–VÁMOSOROSZI 4–1 1973. szeptember 16.
„Motorkerékpár-javítás miatt 15 perces késéssel érkeztem meg a mérkőzés színhelyére, de ez sem akadályozta a mérkőzés zavartalan befelyezését. Jó volt az idő. Játékvezető: Tóth Béla”

NAGYSZEKERES–CSEGÖLD 2–2 1977. május 22.
„A mérkőzés húsz perces késéssel kezdődött, mivel Botpaládról odafelé menet Sonkád községben egy hátérsértőt fogtam el, akit még át kellett adni a határőrségnek. Így húsz percet késtem. A találkozó közepes színvonalú volt. Játékvezető: Gyurkó András”

CSEGÖLD–VÁMOSOROSZI 3–1 1975. május 11.
„Már a játékosok is felöltöztek, a játékvezető is ment a kijárathoz, és a Vámosoroszi egyik játékosa, név szerint Gazda Lajos a játékvezetőre sértő megjegyzést tett, idézem, „Olyan hűje vagy mint a f…szom”, én megálltam és mondtam neki, hogy majd a fegyelmi bizottság előtt ne felejtse el, mit mondott, és vegye úgy, mintha ki lenne állítva. Játékvezető: Szegedi Ferenc”

SZAMOSÚJLAK

„Na, látom, volt valami hatása a cikkemnek. Megírtam, hogy milyen disznóól van itt a pocokjárta, nyitva hagyott öltözőben, erre tessék, kitakarították. Tudtátok, Szamosújlakon született Bíró Antal, aki Újpesten játszott Fazekasékkal, Benéékkel? Miután 1999-ben újjáalakult a túristvándi csapat, itt vívtuk az első mérkőzésünket – gólzáporos 1–1 lett. A helyi Új Élet TSz támogatta a szamosújlaki csapatot, a környéken mindenki úgy boldogult, ahogy tudott. Sonkádon például a Kolbász becenevű edző csomagtartóból osztogatott kenyérrel ösztönözte játékosait. Tarpán meg úgy csináltak gólkirályt Rozman Sanyiból, hogy a Kölcse elleni utolsó meccsen tizenhét gólt rúgattak vele, némi extra pálinkával ösztönözve az érintetteket.”

KISNAMÉNY

„Nem tudtam eddig, kinek az emlékére állították a keresztet a pályánál, most mondja az itteni asszony, hogy mi történt. Huszonkét évvel ezelőtt kisgyerekek fociztak a kapu és az országút közötti füves részen, kigurult a labdájuk az autók elé, a hatéves Józsika meg szaladt utána… Kisnaményban játszott egykor Gábor István, a Dögi becenevű, félelmetesen kemény csatár. Nem cigány volt, mégis olyan barna, mint az apacs harcosok. Nézd, ott megy az utca túloldalán Dzsoni – valaha ő is nagyon tudott ám futballozni! Ellenben már tizenhárom évesen úgy ivott, hogy csak néztem, és lám, még mindig él… Sajnos nemcsak a csapatok, de a kocsmák is tűnnek el a környéken. Az emberek hozzászoktak, hogy a boltban veszik meg az olcsó sört, a felest meg a vakulós bort.”

Penyige sikercsapata 1969-ben feljutott a járási I. osztályba
Penyige sikercsapata 1969-ben feljutott a járási I. osztályba

GACSÁLY

„Itt senki sem szeretett pályára lépni, úgy voltunk vele, csak legyünk túl a Gacsályon. A bírókat is büntetésből küldték ide. Feloszlásuk előtt mi vertük meg őket a Túristvándival hét-kettőre. Lefújták a meccset, Tóth Pali, a nagydarab cigány gyerek, a helyi futballvezér elkiáltotta magát: „Na, banda, befelé!” Még mi is megriadtunk kissé. Odabent csak úgy harsogott a hangja: „Cipő, sportszár, mez, gatya, be középre, aztán mindenkinek takarodó!” Így ért véget a gacsályi futball. Bikalegelő volt akkoriban az oldalvonalon túl, ahol most a kökénybokrokat látni, a labdát sem mertük onnan visszahozni. Nyolcvanháromban történt, amikor én még Csécsén játszottam, hogy egy kiélezett Gacsály–Tiszacsécse meccsen átment a labda a lyukas hálónkon, a bíró meg nem adta meg a gólt. Hiába vezettek már öt-nullára a gacsályiak, meg akarták ölni. Csécsei csapatkapitányként én is odamentem a sporttárshoz, szóltam neki, hogy valóban gól volt, mire kiosztott nekem egy sárgát reklamálásért. Ez volt a szerencséje: utána már a gacsályiak is csak kacagtak rajta.”

 

TÚRRICSE

„Tocsogós pálya volt ez mindig, a meccsek előtt néha viderrel merték róla a habarék vizet. Rendes lelátó is épült, látod, öltözőépülettel, néhány éve ifjúsági panziót alakítottak ki benne, nemzetközi sakkversenyt is rendeztek a teremben, a partiumi Pusztadarócot vertük meg magabiztosan. Kellett is ide a nézőtér, a Biri elleni osztályozón ezer ember tolongott. Elek bácsi állt mindig a pálya mellett kockás öltönyében, kék svájcisapkájában, és utánozhatatlan hangján visította: »Kiiiiiiss!« Kiss Antinak szólt a kiáltás, aki nem volt rossz csatár, bár a pályán kicsit tofla. Költő is amúgy, egyszer megkérdezte tőlem, mit gondolok, hány kiló verse van. Mondtam, hogy úgy tudom, a verset nem kilóban mérik, de ő ragaszkodott hozzá, sőt el is büszkélkedett vele, hogy már tizenhat és fél kiló verset írt. Baglyosoknak nevezték a ricseieket, a pályát meg magunk között Bagolyvárnak. Vannak errefelé ilyen csúfondárosnak szánt becenevek, a milotaiak például a macskások. Három fia is játszott a milotaiaknál Bunna István gazdálkodónak, aki szekerére kis táblát rakott ki, sárga színű, cirkás, kézzel írott szöveggel: »A kellő lóerő hiányát nagyban pótolja az akarat«”.

CSAHOLC

„Volt egy közismert bíró a járásban, Csaholcon is vezetett meccseket, Sztalinnak hívta mindenki. Hasonlított is a vezérre, meg gyerekkorában állítólag Nagyaron, a Sztálin-szobor mögött bújócskázott. Óriás ember volt, mint Piedone, és a keze akkora, mint a tepsi. Negyvenkét évig bíráskodott, rossz Simson motorjával járta a vidéket, a kezdőkörből hozta le a meccseket gumicsizmában, Balogh István volt a becsületes neve. Emlékezetes bírói mozzanatoknak se szeri, se száma. Kisnaményban történt, a meccs előtti igazoltatásnál a hazaiaknál feketéző, csaholci származású Tőkei Gyuri kapus játékra jelentkezett. Kádár Gábor, a szintén csaholci sporttárs lapozta az igazolásokat, sorolta a neveket, mondta fennhangon, hogy „Drótos Lajos!”, mire falubelije szemtelenül feltette a kezét. Erre ő higgadtan: „Várjál, Gyuri, te majd később jössz…”

FÜLESD

„Látod itt ezt a sáros földutat az oldalvonal mögött? Sokáig ez volt az ukránoktól befutó csempészút. Hátvéd létemre mind a két kaput felavattam. Régebben könnyen odaértem, ma már sokszor a másik kapuig elnézni is fárasztó. Na, de azért még csak-csak – az öreg bikának is kemény a szarva. Fülesden játszott a túristvándi illetőségű Pipics, aki egyszer úgy pórul járt, hogy azóta ezen mosolyog a falu. Észrevette, hogy nincs otthon a Gyuszi, beosont a házába, összeszedett ezt-azt, evett-ivott, amit talált, jól érezte magát. Rábukkant valami rendes piára is, szépen elfogyasztotta, a pénztárcát és a telefont letette az asztalra, és elaludt a konyhában. Talán reggelig húzza a lóbőrt, ha a rendőrök fel nem ébresztik… Valaha a pályával szemközti inszeminátor-helyiségben öltöztünk, ott ejtette teherbe a tehenet a műbika. Parázs meccseket játszottunk itt, most nagy a csönd. Túristvándiban is egyre nehezebb összehozni a csapatot, egy játékosunk közlekedési balesetben meghalt az ősszel, néhányan kikoptak. Elköltözött Konboj is, aki arról kapta a nevét, ahogyan a cowboy szót próbálta leírni az iskolában. Akadtak rendőrségi ügyei, aztán felment Pestre biztonsági őrnek, és elvett egy asszonyt, akinek volt nyolc gyereke. De azért – biztos, ami biztos – ő is csinált neki kettőt.”

TISZAKÓRÓD

„Én itt levett kalappal megyek be a sporttelepre, a Tadionba, ahogy mi mondjuk. A szomszédos tanyán születtem, tizenegy évig játszottam ezen a pályán. A játéktéren igyekezett volna át a Kóród–Csegöld rangadó kellős közepén egy közelben élő asszony, a Kopasz Juliska. A bíró megállította a játékot, a néni nemigen zavartatta magát, mire Piper, a pohos főrendező odasétált hozzá, adott neki egy taslit. Az asszony összecsuklott, úgy húzták le a pályáról, az oldalvonal mellett locsolták fel szegényt. A bíró meg intett, hogy mehet tovább a játék.”

Tukacs László a felszántott tiszacsécsei pályánál
Tukacs László a felszántott tiszacsécsei pályánál

TISZACSÉCSE

„Édesanyám csécsi, ma is a faluban él, itt nőttem fel, itt futballoztam, a pálya volt a mindenem. Én elsírom magam, ha látom a szántóföldet az egykori futballpálya helyén. A településen hatalmas sportélet volt, járási bajnok sakkcsapat működött, élénk teke-, asztalitenisz- és futballélet zajlott, ma semmi sincs. Régen a meccsből tudták a gyerekek, hogy vasárnap van, ma már jó esetben abból, hogy tyúkot öl az anyjuk. Messzire elkerülöm ezt a részt, futni sem erre járok már, megszakadna a szívem. A töltés túloldalán lakott a Móricz Pisti, kicsi, mokány, harcias játékos volt. Fenyegette az ellenfelet: „Ügyelj, mert pofádból kiszedem a bélést!” Volt, hogy ki is szedte… A csapat 1985-ben oszlott fel, az utolsó meccsen három-kettőre kaptunk ki Túrricsétől, az utolsó gólunkat Kagyló rúgta. Most meg úgy érzem magam itt, a szántóföld mellett, mint Ülő Bika, miután bezárták a rezervátumba.

PÁLYASZÉLI LEGENDÁK
A fehérgyarmati járás csapatainak történeteit szorgosan és kitartóan gyűjti két helyi kalauzunk, Tukacs László és Borbély Balázs. Az alábbiakban az utóbbi szerző két – eredetileg a napkeletnepe.hu és a szabolcsfociinfo.hu oldalon publikált – cikkéből adunk közre egy-egy részletet.

TEHÉNELLETÉS FUTBALLMEZBEN
„Egy október közepi meccsen az »Ecceri fiú« két fia is pályára lépett a vasárnap délutáni rangadón. Az »Ecceri fiú« egyik tehene mindenperces volt, bármikor beindulhatott az ellés. A két fiú lejátszotta az első félidőt, de félidőben berontott az öltözőbe egy hatéves kisfiú, és közölte, hogy az ellés beindult. Mindkét nagyapja nézte korábban a meccset, de már mindkettő ott volt a »tehen szülőszobáján «, és mivel mindketten állattenyésztők, egymást próbálták háttérbe szorítani az ellésnél. No meg persze nem volt szomjas már egyik sem. Hosszú fehér ingüket feltűrve könyékig voltak a tehenben, mondogatva, hogy bika ez, bika. Vége lett a meccsnek, ültünk az öltözőben, erre berongyolt a kisfiú, hogy a két nagyapja segítséget kér. Én azonmód fociszerelésben felbicikliztem az elléshez. »Kötel« a tehenből kilógó bornyú lábára, majd amikor »kéri az erőt«, akkor húzás. Sikerült is, kijön az ifjú bikabornyú, én a Vámosoroszi fotballcsapat mezében és »stoknyis« csukában működtem közre az ellésnél. A kisfiú, akit nevezzünk Dávidnak, felemeli az újszülött hátsó lábát, majd ráköp. Bika ez, tényleg bika!”

BIKAKOPONYA AZ ÖLTÖZŐBEN

„Panyola a nyolcvanas évek elején osztályozót játszhatott a megyei másodosztályba jutásért, az ellenfél Mándok volt. Hazai pályán zsúfolt ház előtt 1–0-ra diadalmaskodtak a panyolaiak, a visszavágó 3–2-es mándoki sikerrel zárult. A szabályok szerint idegenben szerzett több góllal Panyolának kellett volna osztályt váltania, de beleszólt a politika, arra a mérkőzésre nem vonatkozott az említett szabály, tizenegyesrúgásokkal döntöttek, ebben viszont a mándokiak bizonyultak ügyesebbnek. Az akkori méltánytalanság, sőt igazságtalanság okozta sebek máig sem gyógyultak be. Az osztályozó meccs elcsalásának tényét Simon Laci, alias »Izom« barátom is megerősíti, pedig ő akkor még siheder sem volt. Ő és társai akkoriban még azzal foglalkoztak, hogy a dögkúton talált bikakoponyát hogyan kellene piros-feketére pingálni, majd a csíkos koponyát, mint valami totemet, az öltöző falára erősíteni.”


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik